Antonia Pozzi: Szépség

Magamat adom neked
álmatlan éjszakáimat
égből s csillagokból
a hosszú kortyokat – amiket
hegyeken ittam
távoli hajnalok felé tartva
bejárt tengerek szellőjét.

Magamat adom neked
szűz napját reggeljeimnek
túlélő oszlopok
olajfák és kalászok között
mesés partokon.

Magamat adom neked
délidőket
vízesések szélén
alkonyokat
szobrok lábánál, dombokon
fészkektől
eleven ciprustörzsek közt –

S te átveszed teremtményi
csodámat
látóhatárok körén
szélben hajoló eleven
szárremegésem
tisztán – a szépséget:
te pedig engedd
hogy nézzem a szemedet
mit Istentől kaptál
sűrűn telve éggel –
mélyen, mint a fény századai
hegycsúcsokon
túlra süllyedőn –

1934. december 4.

Pávai Patak Márta fordítása

Eredeti címe: Bellezza

http://www.antoniapozzi.it/?poetry=bellezza

Antonia Pozzi: Vágyakozás könnyű dolgok után

Légies szőke gyékényes
mint égszínkék tó partján
a kalászos mező

ház egy távoli szigeten
vitorlaszínben
indulásra készen –

Könnyű dolgok utáni vágyakozás
a szívben, mely nehéz
mint kő
a csónakban – 

Ám egy este elér majd
ezekre a partokra
a kiszabadult lélek:
a gyékények meg sem hajolnak
víz vagy levegő meg sem rebben
tovahajózik – a távoli sziget
házaival –
csillagok
magas sziklafalára –

1934. február 1.

Pávai Patak Márta fordítása

Eredeti címe: Desiderio di cose leggere

http://www.antoniapozzi.it/?poetry=desiderio-di-cose-leggere

Selma Merbaum

Élni szeretnék.
Nézd, milyen színes az élet.
Mennyi szép táncmulatság.
És sok ajak vár, nevetve, égve,
adja hírül örömét.
Nézd csak az utcát, ahogy kúszik fölfelé:
olyan széles, olyan világos, mintha rám várna.
És valahol, messze, zokogva hegedül
a vágy, ami rajtad és rajtam átsuhan.
Szél süvít át hívogatón az erdőn,
azt mondja nekem, dalol az élet.
A levegő csöndes, enyhe és hűvös,
a távoli nyárfa egyre hívogat.
Élni szeretnék.
Nevetni szeretnék és terheket cipelni,
és szeretnék küzdeni és szeretni és gyűlölni
és szabad lenni és levegőt venni és kiáltozni.
Nem karok meghalni. Nem:
Nem.
Az élet vörös,
az élet az enyém.
Az enyém és a tiéd.
Enyém.

Pávai Patak Márta fordítása

Cím nélkül (Ich möchte leben)

Kikí Dimulá: Körülíró kő

Beszélj.
Mondj valamit, akármit.
Csak ne állj itt, mint egy acélos hiány.
Válassz már valami szót,
amivel szorosabban kötődhetsz
a határozatlanságodhoz.
Mondd:
„hiába”
„fa”,
„csupasz”.
Mondd:
„majd meglátjuk”,
„kiszámíthatatlan”,
„teher”.
Annyi szó álmodik róla, hogy
röpke, kötetlen életre kelhessen a hangoddal.

Beszélj.
Annyi tenger van előttünk.
Ahol mi véget érünk,
ott kezdődik a tenger.
Mondj valamit.
Mondd „hullám”, ami nem áll meg.
Mondd „csónak”, ami elsüllyed,
ha telepakolod toldalékokkal.

Mondd „pillanat”,
amit segítségnek kiált, ami éppen fuldoklik,
ne mentsd ki,
mondd,
„nem hallottam”.

Beszélj.
A szavak ellenségesek egymással,
kibékíthetetlen az ellentét köztük:
ha valamelyik foglyul ejt,
egy másik majd kiszabadít.
Húzz elő egy szót az éjszakából
találomra.
Ott van a teljes éjszaka vaktában.
Ne mondd, hogy „teljes”
mondd, hogy „kevés”,
amit menekülésre hagy neked.
Kevés
érzés,
teljes
bánat
az enyém.
A teljes éjszaka.

Beszélj.
Mondd, „csillag”, ami kialszik.
Nem lesz kevesebb a csönd egy szóval.
Mondd, „kő”,
ami törhetetlen szó.
És így lassacskán
címet is adhatok
ennek a tengerparti sétának.

Pávai Patak Márta fordítása

Eredeti címe: Η ΠΕΡΙΦΡΑΣΤΙΚΗ ΠΕΤΡΑ

http://users.uoa.gr/~nektar/arts/tributes/kikh_dhmoyla/various.htm#%CE%97_%CE%A0%CE%95%CE%A1%CE%99%CE%A6%CE%A1%CE%91%CE%A3%CE%A4%CE%99%CE%9A%CE%97_%CE%A0%CE%95%CE%A4%CE%A1%CE%91

Kéri Piroska (1952-2020) halálhírére

A Városligetbe tartottunk, Száraz Gyurival, Ficsku Palival, ott ismertelek meg. Nem emlékszem, hogy milyen alkalom volt, csak a hosszú asztalokra, meg hogy sört ittunk, nem is keveset. Valamikor a kilencvenes évek elején lehetett.

Utoljára azzal hívtál fel, hogy küldjek számlát. Sőt. Az utóbbi években főleg erről beszéltünk. Hogy milyen program lesz, van-e rá pénz, mehet, nem mehet.

Endre jó híreket mondott rólad legutóbb, amikor beszéltünk, aztán ma délben szembejön velem a hír, hogy fiaid nem felejtenek.

Föladtad, Piroska. Pedig fejből tudtad Ági számát, felhívtad a kórházból. Ezt is mondta Endre. Aztán meggondoltad magad? Elég volt az itt létből? Elmentél a régiek után, akik hiányoztak? Juhász Ferenc az Új Írás szerkesztőségéből? Vagy a sok író, aki már itthagyott? Gondoltad, csinálják tovább a fiatalok?

Nem igazság ez, Piroska. Szükség lett volna itt még rád, nagyon nagy szükség. Te, aki mindenkit ismertél, mindenkivel szót értettél. Emlékszel az utolsó körleveledre? Abban is békíteni igyekeztél mindenkit, aki elvetette a sulykot.

Látod, milyen önző vagyok? Szükség lett volna itt még rád, mondom, és nem csak az írókra, elsősorban a családodra gondolok, de akkor is önzés. A te fáradt szíved, májad, veséd azt mondta, ennyit bírtam, elég. 68 évem egy teljes élet.

Próbálom fölidézni a pillanatot, ahogy tegnap a doktorhoz tartva útközben örökre elaludt a kezemben az a kismadár. Erdei pinty volt, egy kis tojó. Békésen, még a szárnya alá se dugta a fejét, a szeme is félig nyitva maradt, egyszer csak megállt a szíve. Vajon te is így aludtál el? Tartsam tiszteletben a döntésedet, vagy az életek adójának és elvevőjének döntését, hogy neked ennyi méretett ki, mert mást úgysem tehetek

Tekingetek jobbra-balra, mintha keresném a világban a hiányodat. Mi is marad utánad? A munkád meg a végtelen üresség, Piroska. Pedig maradnak a könyveid, a tárgyaid, a ruháid, de életed összes emlékét magaddal vitted a Városmajor utcából. Látod, te ott voltál, én pedig a Kék Golyó utcában, és milyen sokáig nem is ismertük egymást!

Mosolyogsz, látom, találkozunk, búcsúzunk, ennyi az életünk. Ennyi. Isten veled! Sokan szerettek, Piroska, sokan fognak emlékezni rád. Nyugodjál hát te is békében!

Kikí Dimulá: A tétovázó asszony

Esik…
Egy asszony kiáll az esőre
egyedül
egy elszabadult balkonon.
És olyan az eső, mint a részvét,
és olyan ez az asszony,
mint egy repedés az eső üvegén.
Tekintetével lépked az esőben,
súlyos bánatléptei
töltik be
esőútját.
Néz…
És egyre csak váltogatja helyzetét,
mintha valami nála is nagyobb,
áthatolhatatlan
odaállt volna
az elé, amit néz.
Törzsét oldalra döntve
fölveszi az eső hajlásszögét
— kövér esőcseppet formáz —
de még mindig előtte az áthatolhatatlan.
És olyan az eső, mint a lelkifurdalás.
Néz…
Kezét a rácsokon átdobva
nyújtja az esőnek,
cseppeket fog fel,
világosan látni, hogy szüksége van
kézzelfogható dolgokra.
Néz…
És akkor hirtelen
mintha valaki intene neki, hogy „nem”,
indulna éppen befelé.
Hová befelé –
tétovázva, ahogyan kiállt az esőre
és egyedül
egy elszabadult balkonon.


 Pávai Patak Márta fordítása

ΜΙΑ ΜΕΤΕΩΡΗ ΚΥΡΙΑ

Βρέχει…
Μία κυρία ἐξέχει στὴ βροχὴ
μόνη
πάνω σ᾿ ἕνα ἀκυβέρνητο μπαλκόνι.
Κι εἶναι ἡ βροχὴ σὰν οἶκτος
κι εἶναι ἡ κυρία αὐτὴ
σὰν ράγισμα στὴ γυάλινη βροχή.
Τὸ βλέμμα της βαδίζει στὴ βροχή,
βαριὲς πατημασιὲς καημοῦ
τὸν βρόχινό του δρόμο
γεμίζοντας. Κοιτάζει…
Κι ὅλο ἀλλάζει στάση,
σὰν κάτι πιὸ μεγάλο της,
ἕνα ἀνυπέρβλητο,
νά ῾χει σταθεῖ
μπροστὰ σ᾿ ἐκεῖνο ποὺ κοιτάζει.
Γέρνει λοξὰ τὸ σῶμα
παίρνει τὴν κλίση τῆς βροχῆς
―χοντρὴ σταγόνα μοιάζει―
ὅμως τὸ ἀνυπέρβλητο μπροστά τῆς πάντα.
Κι εἶναι ἡ βροχὴ σὰν τύψη.
Κοιτάζει…
Ρίχνει τὰ χέρια ἔξω ἀπ᾿ τὰ κάγκελα
τὰ δίνει στὴ βροχὴ
πιάνει σταγόνες
φαίνεται καθαρὰ ἡ ἀνάγκη
γιὰ πράγματα χειροπιαστά.
Κοιτάζει…
Καί, ξαφνικά,
σὰν κάποιος νὰ τῆς ἔγνεψε «ὄχι»,
κάνει νὰ πάει μέσα.
Ποῦ μέσα ―
μετέωρη ὡς ἐξεῖχε στὴ βροχὴ
καὶ μόνη
πάνω σ᾿ ἕνα ἀκυβέρνητο μπαλκόνι.

(ἀπὸ τὰ Ποιήματα, Ἴκαρος 1998)

Antonia Pozzi: Alpesi vizek

Öröm dalolnom, mint te, hegyi patak;
öröm nevetnem,
parti köveid fehérét
fogaimon számban éreznem;
öröm, hogy megszülettem
egyetlen napos reggelen
a réten nyíló
ibolyák közé;
hogy feledhetem az éjszakát,
és a jég már nem szorít.

Pasturo, 1933. augusztus 12.

Pávai Patak Márta fordítása

Eredeti címe:

Acqua alpina

Gioia di cantare come te, torrente;
gioia di ridere
sentendo nella bocca i denti
bianchi come il tuo greto;
gioia d’essere nata
soltanto in un mattino di sole
tra le viole
di un pascolo;
d’aver scordato la notte
ed il morso dei ghiacci.

(Breil) Pasturo, 12 agosto 1933

http://www.antoniapozzi.it/?poetry=acqua-alpina