Isztimértől Fehérvárcsurgón át Csókakőig

L'immagine può contenere: abitazione e spazio all'aperto

Nem szeretem belülről a kastélyokat, unom a díszes majolika kályhákat, a finom csipkéket, a falakón lógó ősök portréját, ellenben érdekelnek a kastélykertek, a fehérvárcsurgóiról pedig sosem a Károlyiak, hanem mindig a görög menekült gyerekek jutnak eszembe. Ilyen profán hozzáállással viszonyulva tehát a kérdéshez, a kastélyt kívülről szemügyre vesszük, majd találomra elindulunk az egyik, kevésbé gondozottnak tűnő ösvényen. Az épület környékén látszik, hogy gondozzák, ápolják a kertet, a Gaja felé eső részek pedig akár erdei utak is lehetnének, semmiképpen nem botanikus kertre vagy kastélykertre emlékeztetnek. De így is van ez rendjén, mindenesetre sétálni inkább természetes erdőben szeretnénk, úgyhogy a tündérrózsás kerti tavi kitérő után búcsút is veszünk Fehérvárcsurgótól. Hogy mit vesztettünk a kastélylátogatással, azt majd esetleg megnézzük a forrásokban, és már haladunk is Csókakő felé.

L'immagine può contenere: albero, cielo, pianta, erba, spazio all'aperto, natura e acqua
L'immagine può contenere: cielo, albero, spazio all'aperto, natura e acqua

A felújított vár fotói láttán az az érzésem, Csókakő sem lesz majd a legkedvesebb várélményem. Bár sokszor nehezen tudok lejutni róluk, mégiscsak a várromok a kedvenceim. A műromok kevésbé, de egye fene, ahol az a divat, hogy korhűen szeretnék helyreállítani, ám tegyék, amint tették ezt Dévénnyel átellenben Rotenstein romvárával, és azt is elismerem, van logikája annak is, hogy nagyon elütően újítsák fel, mint itt a csókakőit.

L'immagine può contenere: albero, pianta, cielo, erba, nuvola, spazio all'aperto e natura

Legszembeszökőbb látvány a színes sziklafal, a vár, aztán jön a hideg zuhany, várdomb vagy inkább várhegy lábánál a Nagymagyaroszág térre érve megdől a tegnapi teóriám. Nincsenek szavaim. Horthy-szobor, a Magyar Királyi Csendőrség emlékműve és egy 1920-as József Attila-idézet fekete márványtáblára vésve. Híven szemlélteti hazánk történeti emlékezetpolitikáját, azt hiszem, bár a József Attila-imázs kakukktojás ezen a palettán. Én tüntetőleg ugyan minden évben kifüggesztettem a 20-as évekbeli magyarság-verseit a faluban költészetnapi akcióim során, nehogy a proletárköltő toposzán szocializálódott nagymagyar falubeliekben szikrányi kétely is maradjon, azért abban nem vagyok annyira biztos, hogy József Attila örülne ennek a díszes társaságnak itten.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, albero, pianta, montagna, spazio all'aperto e natura

Elindulunk a parkolóőr tájékoztatása alapján a nehezebbnek, ámde szebbnek tudott úton, az erdőn keresztül.

Ha valaki nekem előre megmondja, hogy ez a feljutás olyan lesz kb., mint a Koloska-szikláknál, ahonnan egyszer lejönni nem mertem, akkor talán az aszfaltozott utat választom. Szerencsére nem mondták, így a lépcsőkön túljutva felküzdöttem magamat a sziklákig, ahol négy sziklamászó gyakorlatozott. Kezdőknek való terep, ennél durvább helyszíneket is láttam már vándorlásaim során, de ez engem most nem vigasztal, egyelőre szeretnék átjutni rajtuk és a sziklákon. Nem igazán veszélyes a hely, tényleg jártam már nehezebb terepen is, a közelmúltban például ilyen volt a szandavári.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, albero e spazio all'aperto

Újabb találkozás tegnapi kaposvári túratársainkkal, akik már túlvannak a várlátogatáson, mielőtt hazaindulnának, beiktatnak egy fürdést, amit mi tegnap elmulasztottunk, ma meg már nem fogjuk pótolni.

A vár érdekes, lépcsői egyáltalán nem félelmetesek, én már csak így mérem a terepeket, milyen a lépcső, kétoldalt határolt-e és a fokok között lelátni vagy nem látni. Ha van elég tér, akkor nem félelmetes a mélység, de ha szűk is és semmi sem határolja, akkor az nekem félelmetes.

A várat állítólag szándékosan újítják föl így, hogy üssön el az új a régitől, nincs is ezzel semmi baj, de már elmondtam, én mit szeretek inkább.

A kilátás nagyon jó, bár nem igazán tudom azonosítani, hogy mit látok.

L'immagine può contenere: montagna, cielo, spazio all'aperto e natura

Igazán szép helyszín, majd ha a kéktúrának erre a szakaszára érünk, már tudni fogom, hol van a pecsételőhely.

A csákvári fagyimegálló és a viszontlátás reményében búcsúzunk Csókakő várától és a tájtól.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, montagna, spazio all'aperto e natura

Isztimértől a Burok-völgyig és a Gaja-völgyig

L'immagine può contenere: persone in piedi, pianta, albero, spazio all'aperto e natura

Különleges klímájú hely, reziduális növénytakaró, 40-90 méter mélyen, hasadással keletkezett, állítólag. Nagyjából ennyi van a fejemben a Burok-völgyről, amikor elindulunk a bakonykúti bejáratától. Jutunk, ameddig jutunk, gondolom, délelőtti program, a 25 km-t teljes hosszában-oldalágaival úgysincs időnk bejárni egy délelőtt, legföljebb az országos kékre átvezető piroson majd átvágunk, ha megunjuk.

Bakonykútit elhagyva jó nyolcszáz méteren még aszfalton megyünk, alig lehet észrevenni a jelzést, amely a völgybe vezet. Bejáratánál sem sok jóval kecsegtet a hely, semmi különös, embermagasságú a csalán, ugyanezt állapítottam meg tavaly a Gerencénél is, sebaj, végső soron ez egy élőhely, tenyészik, ami tenyészik, de azért látszik az úton, hogy ember is jár rajta időnként, nem csak a vadak.

Megyünk, mendegélünk, uramfia, egyszer csak az ösvényen rohanvást jön velünk szemben egy őzbak. Ahogy ott gondolataimba vagy gondolattanságomba merülve baktatok, egy pillanatra el is bizonytalanodok, mi ez, de bizony, ez egy őzbak, és teljes iramban jön felénk. Félre is ugrok, hogy utat engedjek neki, túratársam fejében egy pillanatra még az is megfordul, hogy ez most keresztül fog gázolni rajtunk, pedig az őzek nem ilyenek, ez a bak sem azért rohan, nyilván megzavarták, azért a sebes tempó. Párzási időszakuk van, minden lehetséges. Másodpercek alatt zajlik minden, sőt, azoknak is a törtrésze kell hozzá, hogy bakunk észlelje, mibe szalad bele, ha tovább szalad, úgyhogy az utolsó pillanatban irányt vált, és elhúz jobbra, amíg nem késő. Hajmeresztő mutatvány. Még jó, hogy nem a völgy szűkebb részén találkoztunk. Volt már szerencsém őzekhez így a Horog-völgyben is, de ennyire még sose jöttek közel. Ezek a vadak elég rosszul – illetve másképp – látnak, sokszor sikerült úgy megállnom, hogy nem észleltek, nyilván nem felőlem vitte hozzájuk a légáram a szagokat, de futó állathoz ilyen közelről még nem volt szerencsém. Akármi lesz is ezután, a Burok-völgyi élményt ez az őzbak fogja jelenteni nekünk, ebben biztos vagyok. Még a Szamariász-szurdokon is túlnövő, nagyon meredek sziklafalak kellenének hozzá, hogy ez ne így legyen.

A völgy klímája tényleg különleges. Botanikai ismereteim nem elég alaposak hozzá, hogy a ritkaságszámba menő fajokat fölfedezzem, bánhatom is megint, hogy nem voltam elég jó kémiából és fizikából, mert akkor ez most másképp lehetne, bár korántsem biztos, hogy a zoológusok mindahányan elmélyült botanikai ismeretekkel rendelkeznek. Csalán van, az biztos, viszont a levegő páratartalma tényleg nagyon magas. Délelőtt van, még kimondottan kellemes, olyan az aljnövényzet is, mintha még nem szállt volna föl a reggeli harmat, délután ez biztos kellemetlenebb, még akkor is, ha csak rövid időre süt be a völgybe a nap.

Végre látunk egy-két sziklát, nem tudom, ha a másik oldalról jövünk be, mit tapasztalunk, mindenesetre a piroson fölkaptatunk az országos kék vonalára, és visszafordulunk Bakonykúti felé.

L'immagine può contenere: albero, cielo, erba, pianta, spazio all'aperto e natura

Ritkás fenyvesen keresztül vezet az út a határba, nem ez a kék legszebb szakasza, azt megállapítom, de haladunk rajta szépen. Távvezetékek szegélyezik-keresztezik utunkat, egy bölcsésztől és egy jogásztól elvárható villamosságtani okfejtés kíséretében érkezünk meg Bakonykúti határába, ahol egy szilvafa fogad bennünket lehullott és fán maradt termésével. Én a hullottat válogatom, társam a fán maradókat vadássza. Szilva ebéd előtt, de még milyen! Mind a ketten megállapíthatjuk, hogy ilyen jó szilvát talán még életünkben nem ettünk. Édes, sárgás a húsa, ez arra vall, hogy érett, semmi hibája, pedig itt a határban nyilván nem permetezte senki. Sajnálom, ami a földön maradt, bár a hangyák, darazsak és más rovarok biztos nem annyira, úgyhogy ebben meg is állapodhatunk.

Bakonykúti gyönyörű kis falu, nem véletlen, hogy a kéktúrát átvezetik rajta. Egy valami feltűnik, túl sok itt a zászló, a Nagymagyarország térkép, nem tudom, adatom nincs rá, csak gyanítom, a kitelepítésekkel lehet összefüggésben talán, merthogy ezt a falut sem kímélte a 48. Azt viszont számtalanszor tapasztaltam, hogy aki egyszer innen így vagy úgy elment, és aztán visszajött, az nagyobb magyar, mint aki itt maradt.

L'immagine può contenere: pianta, albero, spazio all'aperto e natura

Egy kis szieszta után jöhet a Gaja-völgy, az állítólag babakocsival is kényelmesen bejárható. Így is van, széles út, még jó, hogy nem szórták le zúzott kővel. Mindig megállapítom, én, a nagy kőbarát, a zúzott kőnél már csak a térkövet utálom jobban, ha járnom kell rajta. Erre a helyre is azt mondanám, szép, szép, de túl civilizált, a természetes patakvölgyeket sokkal jobban szeretem, úgyhogy az első adandó alkalommal le is térünk, igaz, nem a Vaskereszt irányába, ahonnan állítólag Károlyi György gróf fogatostul levetette magát szerelmi bánatában, hanem a hídon át a csúcs jelzés felé.

A Károlyi-kilátó helyett a padot találjuk, ahonnan a gróf talán a tájat, evilági vadászmezeit csodálta, aztán tanácstalanul bolyongunk, a halomsírokon túl mi látnivaló lesz még errefelé. Kaposvár feliratú pólója alapján kérdezem a hozzánk forduló, hasonlóképpen tanácstalan turistát, kaposvári-e maga is, vagy csak a felirata, mi az hogy! Egy iskolába jártunk, a szomszéd utca sarkán lakott, de hát negyven-ötven év nagy idő, nyomot hagy az arcokon.

Négyre szaporodott csapatként indulunk tovább az Alba Regia-forráshoz, ahol a szúnyogokkal megküzdve végül sikerül mindenkinek vizet nyernie, majd immár irányba rendeződve a Károlyi-kilátó felé irányulunk. Okos térképem a telefonon már az irányító tábla helyét is jelzi, úgyhogy a kilátó felé haladva úgy érzem, ellenkező irányba kellene tartanunk. Hamarosan feltűnik előttünk egy újabb irányító tábla, és ránagyítva én is látom már a hibát, úgyhogy megyek bátran tovább, azzal a biztos tudattal, hogy följönni ugyan följöttem ide, de a kilátó aljából veszem majd szemügyre a tájat, én nem vágyom magasabbra, mint ameddig szilárd talajt érzek a lábam alatt. Így van ez. A Bakony legmagasabb pontjára is fölmásztam, a Vajda Péter-kilátót viszont hasonló megfontolásból kihagytam, így aztán a fáktól csak az erdőt láttam a perspektívában.

L'immagine può contenere: montagna, cielo, albero, pianta, spazio all'aperto e natura

Sziklás a terep a kilátóig, de még jócskán tűréshatáron belül, de megértőn mosolyognom is kell, mert kicsi gyereküket a hátán cipelő fiatal apukát kétségbeesetten visszafogja a fiatal anyuka, mikor amaz a kilátóról lejövet kijjebb merészkedne rajta.

A hídhoz érve elbúcsúzunk alkalmi túratársainktól, még vacsorázóhelyet is ajánlunk nekik, házigazdánk javaslata alapján, nem saját tapasztalatból, mi pedig útba ejtjük a vadászterület panziójának éttermét, látván étlapján az erdő termésének teljes kínálatát.

L'immagine può contenere: albero, erba, cielo, spazio all'aperto, natura e acqua

Gánttól Isztimérig

L'immagine può contenere: cielo, montagna, spazio all'aperto e natura

Gánt. Bauxitbánya, tanösvény. Mintha építési terület lenne, nem merünk behajtani, aztán kiderül, hogy nagyon is behajthatunk. Tájidegen építmény a hajdani bányaterület előtt, geológiai oktatóközpont épül. Kár, hogy nem tudott tervezni a tervezője valami olyasmit, ami jobban harmonizál ezzel a holdbéli tájjal. De tényleg. Mert amúgy az egész felhagyott bánya egy gyönyörűség a maga nemében. A tizenkét stáció egy-egy mozzanat a bányászat történetében illetve inkább menetében, nagyon élvezetes leírás, bár lehetséges, hogy csak én vagyok elfogult ezekkel a bányászati és geológiai kifejezésekkel, és most még azt hiszem, egy életre megjegyeztem a fekübörcet, annál is inkább, mivel a vörös tájban ezek a lilás-feketés-fehéres árnyalatú kőbörcök voltak a kedvenceim. Szépen végigjárjuk egyenként az állomáshelyeket, átolvasgatom a leírásokat, és megint csak az jár a fejemben, ami általában a geológiai bemutatóhelyeken, ha ezekhez a kövekhez mérnénk emberi létünket, tudat ide, tudat oda, rögtön nem tulajdonítanánk olyan fene nagy jelentőséget önmagunknak.

L'immagine può contenere: montagna, spazio all'aperto e natura

A bányaterületen fotózás zajlik, két lány fekete és fehér lepellel operálva hever a köveken, pontosabban a fekübörcökön. Tájidegen nekem ez a fotózkodás itt, de úgy látszik, nem úszom meg, mindenhol belerondítanak a tájélményembe. Pilisszentléleken a forgatócsoport, itt meg a fotózók.

A három két-kilométeres tanösvény után megnézzük a hajdani bányát, a bányagépeket, a diszpécserközpontot, az alumíniumgyártás történetét, és ennyi magyarázat után nem marad más hátra, mint a közelben fekvő többi hajdani bányát is végiglátogatni.

L'immagine può contenere: cielo, montagna, spazio all'aperto e natura

Az időnkbe belefér, el is indulunk a jelzésen. Ahogy haladunk, látni, hogy az erdő szép lassan visszafoglalja majd a tájat, és ez így is van rendjén. Nem úgy az út közepén elhelyezett autógumihalom. Úgy látszik, ezt sem úszom meg, ahány erdő, annyi szeméthalom. Szerencsére szép kilátással is megörvendeztet bennünket ez a szakasz, nem csak rútságot látunk.

L'immagine può contenere: montagna, nuvola, cielo, spazio all'aperto e natura

A csúcsra érve nézzük a tájat, időbe telik, mire rálelünk a levezető kék kereszt jelzésre, aztán Gánt vízbázisát elérve le is térhetünk róla, egy földes út visz majd rá bennünket a sárga kereszt jelzésre. Egyszer kicsit tovább is megyünk a kelleténél, nem szabad az út vonalát követni, a jelzésre kell hagyatkozni, akkor is, ha nem eléggé egyértelmű. Minden kereszteződésnél jelet keresni. Igen.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo e spazio all'aperto

Egyetlen emberrel sem találkozunk útközben, a héja viszont nem zavartatja magát, mennyivel másabb, mint az egerészölyv! Az nem hagyná magát így fényképezni. és ez most nagyon jó. Időben visszaérünk a bányához, nem zárt még be, az autó is megvan, indulhatunk a szállásunkra, Isztimérre.

A tyúk volt előbb vagy a tojás, nem tudom, azt hittem, Isztimér német neve Ißzimmer közelebb visz a megoldáshoz, de nem, még ha Esszimmer lenne, akkor sem, úgyhogy maradjunk is a magyar tojásnál és a német tyúknál, azaz Isztimér lehetett előbb, Ißzimmert meg analógiásan németesítették.

A szállás kitűnő, kutya is van, vacsorát is kapunk, erre nem is számítottunk, remek húsmentes muszakát kapok, majd egy esti séta a tűzoltószertár-buszfordulóig, és vissza. Békés, kedves zsákfalu Isztimér, hajdani gazdaságáról árulkodó régi porták, szépen felújított és újonnan épült házak. Mint a Bakony-vidék oly sok községéből, innen is nyilván kitelepítették a németségüket vállaló lakókat. Szamárordítással térhetünk nyugovóra.


Pilisszentlélek, a felforgatott falu

L'immagine può contenere: cielo, abitazione, albero, pianta e spazio all'aperto

Régi vágyam teljesülhet, mindig szerettem volna eljutni Pilisszentlélekre. Minden adott, tízegynéhány kilométer, kerékpár beüzemelve, sisak, full extra, indulás.

Nem hazudok, életem egyik legszebb útja. Néptelen, aszfaltozott erdei út, alig-alig akad egy-egy kátyú, örülnék, ha a Panoráma utca így nézne ki nálunk. A Pilismaróti Malom patak útját követem folyásiránnyal szemben, természetesen. Nem meredek, viszont folyamatosan, 10-20 méteres szintenként emelkedő terep. Egyszer-egyszer megállok, főleg ha szép részt látok, amúgy ráérősen tekerek fölfelé.

A Hoffmann kunyhó az első referenciapontom. Kunyhónak éppenséggel nem kunyhó, ezt megállapítom, de hosszan nem időzök, haladok tovább föl, föl, ahogy elnézem, 360 méteren lehetek, még egy jó harminc-negyven méter szintet kell mennem.

L'immagine può contenere: albero, cielo, pianta, spazio all'aperto e natura

Nem tudom, más hogy van ezzel, én mindig csak az első hivatkozási pontot jegyzem meg. Úgy látszik, ennyire képes az agyam. Eleinte azt hittem, csak Olaszországban vagyok így ezzel, tutto diritto, in fondo a destra. Eddig megjegyezve, aztán újrakérdezés. Lehet, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt így volt, mostanra azonban magyarul sem jegyzem meg a további instrukciókat, leragadok az első támpontnál. Aztán kérdezek, már ha van kit, mert ezen az erdei úton eddig se szembe nem jött velem senki, se elkerülni nem került el. Mindegy, itt szemlátomást nincs lekanyarodó út, hát tekerek tovább.

Tekerek, tekerek, egyszer csak egy fiatalember Hajrá! kiáltással előz, könnyű neki, vékony kerékkel, az enyémen sokkal nagyobb az ellenállás, terepre való gumikkal megyek, sebaj, legalább stabil, nem kell attól tartanom, hogy fölbukok valamelyik, ritkán előforduló úthibában. Hajrá, hajrá, megyek is, amennyire lehetséges.

Egy idő után gyanússá válik, hogy ez bizony már több lehet, mint harminc-negyven méter szint, úgyhogy megállok, szemügyre veszem a térképet, és lám, lám! Túlmentem. Bizony. Le kellett volna kanyarodnom jobbra, a sorompónál.

Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy eddig és nem tovább, szép hegyi túrán voltam, Szentlélek majd máskor, eddig várt rám, ezután is várni fog a falu is, a rom is, aztán ahogy a sorompóhoz érek, meggondolom magam, természetesen letérek. Tudom, látom, ahol most leereszkedek, vissza is kell majd jönnöm, de nincs mese, így van ez, úgyhogy irány a pálos kolostorrom.

L'immagine può contenere: montagna, nuvola, cielo, spazio all'aperto e natura

Tudták ezek a jó pálos atyafiak is, hová rittyentsék a kolostorukat. Még így is varázslatos a hely, hogy ez az erdei műút elvezet mellette. Háromtagú hátizsákos társaság, nyugdíjasok, zarándokolnak, szolnokiak, és a Normafától indultak, itt fognak megszállni. Mondják, Pilisszentléleken forgatás van, A mi kis falunk című sorozat, megkeseríti a falusiak életét ez a sok pesti, még a boltot is bezárják miattuk. Én meg nézek értetlenül, nem ismerem a sorozatot, kicsit ódzkodom is tőle, hogy ilyen felhajtásba belecsöppenjek. Sokkal jobban örültem volna, ha csak magát a falut nézhetem meg, és nem egy sorozatdíszlet közepébe csöppenek.

Legjobb kiindulópont mindig a kocsma. Svejk, a derék katona, be is megyek. A kocsmáros egyedül van, vendég sehol, én is csak nápolyira vagyok jó, abból viszont egymás után kettőre. Egye fene, a rend kedvéért egy pohár szódavizet is kérek, elfogyasztom, aztán indulok tovább. Kisvártatva látom ám, hatalmas tömeg áll az út szélén, mind egy irányba néznek, veszettül fényképeznek. Eszembe jut, amikor az alcalái egyetemre jött a király, a Cervantes-díj átadására, és a svéd kolléganőmmel ott ácsorogtunk a büfében, mert ő mindenképpen látni akarta, én meg elkísértem. Valahogy így nézhettünk ki, csak akkor még nem volt mobiltelefonunk, itt meg nyilván nem a királyt kellett nézni, hanem valaki mást. Azért nagyon vicces, magamban mulattam, hogy én az utca végén látható, távolba vesző hegyormot fényképezem, amazok meg nyilván a forgatás valamelyik sztárszereplőjét.

L'immagine può contenere: cielo, montagna, nuvola, spazio all'aperto e natura

Sárga mellényes hadfi áll a fölfelé vezető utca elején, ahol a forgatás zajlik, köszön, de látom rajta, hogy ugrásra kész, az első óvatlan pillanatomban figyelmeztetne, arra ne menjek, ott forgatás zajlik, csakhogy erre semmi szükség, én megyek tovább az orrom után. Még egy kocsma. Hm. Nem is rossz. Maróton a nyolcból egy kocsma maradt, itt meg rögtön egymás után kettő. Hot dog, hekk, minden, meleg étel, ami engem nem érdekel, viszont jégkrémre és sportszeletre kapható vagyok. Nem akármilyen, mentás jégkrém. Ilyet se ettem még! Amíg bent elvagyok, eszegetem a mentás-csokibevonatos jégkrémemet, az eső is nekiered majd el is áll. Akkor remélem, ezt ennyivel megúsztam, mert nem szeretnék a visszaúton elázni

Szívem szerint még tennék egy kört a faluban, el is indulok lefelé, de annyi az ember, gondolom, ebédel a stáb egy része is odalenn. Hihetetlen. Sok hűhó, hogy miért, azt nem tudhatom, lehetséges, hogy sokak szórakoztatására szolgál a sorozat, én mindenesetre még senkitől nem hallottam, hogy nézné. Lehet, hogy még nem is adják, csak forgatják? Na mindegy. Nem megyek tovább. Újabb cél lebeg előttem, forgatásmentes Pilisszentléleket szeretnék egyszer látni. Remélem, lesz még rá alkalom.

L'immagine può contenere: cielo, albero, montagna, bicicletta, spazio all'aperto e natura

Nekivágok hát a visszaútnak, tekerés fölfelé, újabb megálló a romoknál, újabb rácsodálkozás a tájra. Az iménti házaspárról el is feledkeztem, pedig még ott ülnek. Férj, feleség, öt-hat év körüli kislány, akit anyja jöttükkor már figyelmeztetett, hogy nagyobb tisztelettel viseltessék a hely iránt. Így, ezen szavakkal, nagyobb tisztelettel, nem a Rákóczi téren vagyunk, valami ilyesmit is hozzátett. És még mindig itt ülnek. Én már megjártam a falut, megfordultam két kocsmában, az asszony még mindig elmélkedik a romokon, a kislány pedig apjával bóklászik a falakon.

Éljen a magyar királyság, olvasom a kézzel írt feliratot, ehhez nem is fűzök magyarázatot, inkább elszelelek, még hátravan egy jó kis emelkedő. Aztán már csak gurulhatok lefelé, élvezhetem a gyönyörűséges erdőt. Egy-egy szakaszon meg is állok, a kis vízesés hangja sziréndal fülemnek, a bal kéz felől feltáruló kövek úgyszintén, de az majd egy másik alkalom lesz, mert ezekért a sziklákért biztos, hogy még egyszer visszajövök majd ide.

Elhúz mellettem egy nagy teherautó, meg van rakva szálfákkal, tekintélyes szelet vet maga mellett, kapaszkodok is erősen a kormányba.

Szép út volt, köszönöm, Szentlélek, azt is, hogy nem áztam el, az élmény a darázscsípéssel együtt is felejthetetlen.

L'immagine può contenere: albero, pianta, cielo, spazio all'aperto e natura

Utóhang a Duna-parthoz, avagy három a magyar igazság

Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindent másképp értek vagy teszek, mint normális esetben az ember értené vagy tenné. Megérkezem egy helyre, nevezetesen a maróti üdülőtelepre, és ahelyett, hogy az első adódó lehetőségnél letérnék a Dunához, megyek tovább egyenesen.

Magam sem értem, miért nem néztem rá a térképre. Vannak ilyen megmagyarázhatatlan dolgok az életben. Ki tudja, miért nem kellett vasárnap átmennem Zebegénybe, biztos jó oka volt, hozzátartozott a világ rendjéhez, hogy maradjak a jobb parton. Na de hogy a kishajót letagadjam, nemes egyszerűséggel megszűntnek nyilvánítsam, pusztán azért, mert az orromat követve mentem, az már mégiscsak felháborító, ugyanis a kishajó létezik, mi több, péntek-szombat-vasárnap közlekedik is, tehát vaklárma minden híresztelés, amit e tárgykörben olvastam. Íme a bizonyíték.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, oceano, spazio all'aperto, acqua e natura

Sőt, a Könyvtár söröző is létezik, nagy élet van körülötte, benne, csakhogy én egy utcával följebb szépen elsétáltam mellettük. Így van ez. A zebegényi révátkelés tehát várat magára egy péntekig, amíg újra elő nem fordulok ezen a vidéken, mert hogy átmegyek egyszer, az biztos.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, montagna, spazio all'aperto, natura e acqua

Az öböl, ahová a kavicsbányát terveznék, csak ráadás. Remélem, hogy meg tudják akadályozni a civilek, semmi nem hiányzik kevésbé onnan, meg persze az amúgy is irgalmatlanul forgalmas 11-es útról, mint egy kavicsbánya a sóderhordó teherautóival. Hogy kinek jutott ez is eszébe!

L'immagine può contenere: montagna, cielo, spazio all'aperto e natura

A gyurgyalagok vadásznak, a helyükön nincsenek, igazoltan vannak távol, az erdő fölött, de itt a mezőn is hallottam őket. Szerencsére fecskék is vannak.

Bejártam hát az még egyszer, immár kerékpárral az üdülőövezetet, az öböl környékét, sajnos szeméttel és vaddohánnyal is találkoztam, ennek egyáltalán nem örülök. De hogy szép legyen a kép, amivel búcsúzom a tájtól, visszaúton elém tárult a mező, háttérben a hegyek, a maróti két templom, Dömös fölött a kilátó, úgyhogy bezárult a kör, tekerhettem hazafelé, és a forgalom sem zavart, összesen két autó haladt el az úton, egy szemből jött, egy pedig megelőzött.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, montagna, spazio all'aperto e natura

A maróti határban

L'immagine può contenere: cielo, montagna, nuvola, spazio all'aperto e natura
L'immagine può contenere: cielo, montagna, nuvola, spazio all'aperto e naturaL'immagine può contenere: cielo, montagna, nuvola, spazio all'aperto e naturaL'immagine può contenere: cielo, montagna, nuvola, spazio all'aperto e natura

Első nekifutás a Duna-partra

Új terep, fölfedezésre váró partszakasz. Kicsit messze van ugyan, de elszántan nekiindulok. Nem az első mellékutca, majd a következő, valahogy így jegyeztem meg. Megyek, megyek a maróti járdákon, én nem is értem, hogy lehet járdának nevezni ezt a hepehupás, gödrökkel teli valamit, ezt a házak előtt elvezető aknamezőt, tankcsapdát, amin végigvezet az út a falu végéig. Merthogy odáig megyek, mellékutcának nyoma sincsen addig. Vajon meddig kellene még mennem? Egy életem, egy halálom, ránézek a térképre.

Jobban tettem volna, ha előbb megteszem, de nem tettem, így aztán fordulhatok vissza, de már nem arra, amerről jöttem, hanem egy belső utcán, ami majd visszavisz a temetőig, és onnan tovább, a műút egyenesen a Duna-partra vezet.

A műút. Hosszan írhatnám az egyenesen vezető utak előnyeit, ám ha olyan áron kell rajta haladnom, hogy a száguldó autók szinte lesodornak róla, akkor inkább letérek róla. A táj csodás, sík vidék, kukorica- és napraforgótáblák, a gabonát, ha volt, már learatták, körben pedig hegyek. A négy égtáj felől hegyek. És akkor én most innen letérek. Még a Google térkép is egyértelműen utat jelez a kukoricatáblák között, márpedig ha ez itt út, akkor vezet valahova. Háznak nyoma sincs egyelőre, csak a végtelen műút vezet előttem a semmibe. Irány a kukoricások köze.

Egy darabig megyek, aztán házakat látok. Megint térkép, itt le is térhetnék akár balra. Elindulok, visszafordulok, mert mi van, ha egy magántelek kertjében ér véget az út? Inkább az egyenes úton tovább. Tovább a végtelen maróti határban.

Jó másfél óra után elérkezem a patakhoz, arról sejthetem, hogy előbb-utóbb a Dunára vezet. Úgy is van. Egy csapat kenus éppen indulna tovább, kutyájuk odaszalad hozzám, üdvözöl, hívják vissza, még egyszer visszaszaladna hozzám, talán jobban szeretne a szárazföldön maradni? De nincs mese, csorognak tovább. Néhány fotó és én is megyek tovább.

Utólag könnyű megállapítani, hogy a jó út helyett választottam a rossz megoldást. Akkor valahogy úgy néztem a térképen, hogy vezetett egy úgy jobbra is, és azon kellett volna mennem, de egyenesen mentem, úgyhogy egy idő után visszafordulok. Valóban megy út jobbra, párhuzamos a Dunával, útnak néz ki, de benőtte már a csalán, a szeder, minden, akácágak hajolnak az arcomba, de szaladok, mint akit kergetnek, és mintha azzal, hogy futok, biztosítanám is magam előtt az utat. Úgy érzem.

L'immagine può contenere: montagna, oceano, cielo, spazio all'aperto, natura e acqua

Ki is érek, szép kis part, egész napját itt tölteni szándékozó autós pár tanyázik a helyen. Néhány fénykép a partról, majd megkérdezem a férfit, honnan jöttek be autóval. Felvilágosít, hogy arra már Dömösre megyek, ha nem akarok visszamenni azon az úton, amin jöttem, márpedig nem, akkor menjek emezen, aztán kétszer jobbra, kiérek a téeszföldeken, onnan majd bevisz az út a faluba.

Így is teszek. Futok, futok, egyszer csak egy ház, nem tudom, állandóan lakják-e, mindenesetre egy nem túl barátságos kutya kiszalad megugatni. A bevált módszer nem hat, nyilván megszokta, hogy félrerúgják, ha útban van, bentről ugat a másik kettő, ez a harmadik meg sumákol utánam. Lehagyom. Illetve nem túl nagy meggyőződéssel követ.

Egy idő után aztán beérek a faluba, jóval lejjebb a központnál, de sebaj, most már célba értem.

L'immagine può contenere: cielo, albero, spazio all'aperto e natura

Második nekifutás a Duna-partra

Okulva a tegnapi kudarcból, ami csak látszatra kudarc, hiszen a forgalmas műutat cseréltem föl a békés földekre, partot is láttam kétszer, igaz, nem az üdülőtelepről jöttem, ahogy az autós pár hitte, csodálkoztak is, amikor mondtam, hogy arról jövök, de ott nem jártam, nekem mégis élmény volt, de ezúttal immár biztosra megyek. Gyalog, a kerékpárt nem üzemeltem be, nem is tudom, hol hagyjam, ha esetleg átmegyek Zebegénybe, merthogy ezzel a határozott szándékkal indulok, hogy átmegyek Zebegénybe, onnan meg talán visszafelé Dömösre, és akkor a kerékpár csak akadály.

Borzalmas a műút. Biciklivel se nagyon szeretném, látom, milyen szűken kerülnek-előznek, ettől voltam rosszul mindig a tapolcai úton is. Most tehát tűrnöm kell, nem is olyan hosszú, mint tegnap volt, lehet, hogy minél többet járok rajta, annál rövidebb lesz. Mindenesetre amikor már azt hiszem, megérkeztem, akkor is még csak félig igaz. Egy tábla jelzi, hogy kemping arra, az út megy egyenesen tovább, némi habozás után elindulok a kemping felé. Ha az üdülőtelepre akarok menni, akkor bizony ez a jó választás.

L'immagine può contenere: una o più persone, montagna, cielo, spazio all'aperto, natura e acqua

Nem mondhatnám, hogy különösebben földob az élmény. Nem tudom, mire számítottam. Horány-Surány feeling, Fövenyes, esetleg. Túl sok az ember, arrább is, a kempingben is. Amint partot érek, fényképezek. Még nem tudom, hogy révért hiába, ezért elindulok, folyásirányba, megyek, megyek, megyek, míg el nem érem azt a helyet, ahol tegnap átgázoltam a patakon. Révnek se híre, se hamva. Szemben Zebegényben még ott van a ponton, itt már azt se látom, ennyivel messzebb meg már nem lehetett, mint ameddig én már eljutottam. Gondoltam én akkor. Most már tudom, előbb le kellett volna térnem, jóval előbb, de valami miatt, ha jár is még kishajó, ma nem kellett Zebegénybe mennem.

Eljutok a Pilismaróti patak torkolatáig. Egy életem, egy halálom, vezet út a térkép szerint, annak a pataknak a faluba kell érnie, én bizony vissza nem megyek a műúton, inkább ezen indulok itt a patak mentén. Itt-ott csalános, de látszik, hogy járnak rajta. Valahogy művelni kellett ezt a kukoricaföldet.

Egy idő után elbizonytalanodom megint, hogy jó oldalán megyek-e a pataknak, mert ha nem, akkor itt híd nyilván nem lesz, de megyek tovább. Egy egerészölyv felröppen. Hihetetlenek. Annyira nem tűrik az embert, hogy hiába szinte nulla az esély rá, hogy az ember éppen fölnéz, éppen arra a fára, amelyiken ő ül, de még a nulla esélyt sem hagyja meg neki, inkább időben elrepül. És igaza van.

L'immagine può contenere: cielo, montagna, spazio all'aperto e natura

Már-már lelkiismeret-furdalásom is lehetne akár, hogy számtalan baj ellenére ennyire tökéletes a béke, a harmónia ebben a tájban, de nincsen. Megszűnt a világ. Nincs, nem létezik más, csak ez a hegyek ölelte mező, ez a kukoricás, ezek a szénabálák, meg ez a patak, melyen egy idő után mégiscsak vezet híd, de akkor már nem megyek át rajta, mert tudom, hogy jó irányba visz az út, ha letérek jobbra. Alig száz-kétszáz méterrel a falu vége tábla előtt érek ki a műútra, ennyit azért még elviselek.


Isten veled, Laci!

Itt ülök az árnyas kertben, a macska önfeledten tisztálkodik mellettem az asztalon (még nem tudja, hogy hamarosan vége a jó világnak, jönnek a kutyák). Irigylem ezt a jószágot, amiért ennyire itt tud lenni a pillanatban, amikor én kétségbeesetten próbálom visszaidézni magamnak az emlékeimet rólad, mintha attól, hogy megteszem, meg nem történtté tehetném a halálodat.

Volt egy pillanat a mezőn, amikor azt gondoltam magamban, ez a jelen, ez itt az élet, ez a nyugalom, ez a kukoricatábla, a patak menti fáról fölrebbenő egerészölyv, aki ugyan észrevétlen maradt volna előttem, ha elmegyek alatta, de még ennyire sem kívánta a közelségemet. Énekelni szerettem volna, nem tudom, mi akadályozott meg benne, nyugodtan megtehettem volna, senki nem nézett volna bolondnak érte. És most itt előttem ez a macska, látszik rajta, hogy itt van a maga kis időtlen jelen idejében, és talán annak is örül, hogy végre mozgást lát a háznál, így már a száraz Whiskas is jobban lecsúszik neki, nem csak az alutasakos.

Itt ülök hát. Nincs félórája, hogy olvastam egy FB-bejegyzésben, hogy igaz a hír, Dr. Nánási László, Bács-Kiskun Megye főügyésze öngyilkos lett. Nézem a poszt fölött a fényképet, szigorú arc, kicsit markánsabb talán, mint negyven évvel ezelőtt, amikor még csoportvezetőként megismertelek. Kom amikor tiszteletbeli jogásszá fogadtatok.

Távolról is követtem pályafutásodat, még akkor is, ha nem jártam végig Szegeden az öt évet, de az két és fél, amit ott töltöttem, jogász barátaimnak köszönhetően is sok szempontból emlékezetesebb és fontosabb, mint a rá következő öt-hat Budapesten. Az eszmélésünk ideje volt. 1979-1982. És hányan nem élnek már közülünk, akik akkor ott kezdtünk! Felsorolni is sok lenne.

 2008-ban írtad, hogy előbukkantam az idők homályából. Igen, az a könyvbemutató is emlékezetes marad, utána a vacsoránk is, amire meghívtál bennünket. Kísérőim, a többiek, nem is tudták, kivel ülnek egy asztalnál, kinek a meghívását élvezik, talán csak utólag meséltem el nekik.

Aztán tudattuk egymással, amit arra érdemesnek találtunk, ki min dolgozik éppen. Doktori disszertációdban a magyar királyi ügyészség történetét dolgoztad fel, el is küldted nekem, vagy az első magyar jogász-akadémikus, Szlemenics Pál életrajzát. Azt mondtam akkor, csodállak érte, hogy a munkád mennyi energiád, és főleg hogy igényed is van rá, hogy a nagy elődök életét megismerjék.

Nem is mondtam még, hogy a Bánki Éva és Szigeti Csaba szerkesztette Udvariatlan szerelem antológiáját is neked köszönhetem. Csárdabeli beszélgetésünkkor említetted, aztán meg is szereztem. Szigeti Csaba a tanárom volt, máig adósa vagyok Zrínyi miatt, Bánki Évát pedig a minap üdvözölhettem gyermekkorom egyik legfontosabb színterén.  A dolgok összeérnek, de te ebből már semmit sem tudhatsz, mert meghaltál. Azt mondtad, ennyi volt az életem. Nem hiszem el, Laci, miért kellett megtenned?

Látod, csak dadogni tudok itt, miközben bugyborékoló gyurgyalagok húznak el fölöttünk, a szomszédban tyúkok kárálnak, a macska átköltözött mellőlem a notebook takarásába, időnként nyújtogatja a lábát, pihen, én meg kapkodok jobbra-balra, miután sorra cseteltem az összes közös ismerősünkkel, mintha tőlük várnám a cáfolatot, hogy mégsem igaz a hír, rosszakaróid terjesztik csupán, de ők is csak hitetlenkedve csóválják a fejüket.

Nem látok bele, nem is szeretnék belelátni, mi állhat öngyilkosságod hátterében, hogyha szakmai okok kényszerítettek erre a lépésre. Halálod újabb bizonyság lenne rá, hogy mekkora itt a fertő?

Napok vagy talán hetek óta jár a fejemben, hogy vajon mindenki öngyilkos-e, akit annak mondanak, nem úgy van-e inkább mégis, hogy az utolsó előtti pillanatban, amikor lendülne át a hídon, még meggondolná magát, de már túl késő hozzá, hogy visszajöjjön? Nem tudom, csak találgatok, senki nem jött még vissza, hogy elmondja, nem is tudom, mit kellene most tennem, legjobb lesz, ha megyek, futásnak eredek, meg sem állok, amíg. Amíg a lábam visz, és ki nem száll a fejemből a kérdés, hogy miért.


Kikí Dimulá: Hiányok földje

Μοst egy tengert fogsz nézni.

A szándék, hogy a bennem kanyargó
hiányok földjén elhelyezzelek,
ilyképpen tehát most itt talál:
keserű, tengermelléki bizonytalanság.

Ott még nem szállt le az éj,
hiába hogy itt már jócskán éjjel van,
a színterek kritikus órái
ritkán esnek egybe.
Valami fényféleség, de nem is fény,
önmagad órája szállt le.

Hínárfonalak táncolnak
a víz üvege alatt.
A sekélyesnek is megvan
a maga bánata és vigassága.

Körös-körül mostanra kibontják hajukat
a romlatlan csöndek,
hallgatásoddal fizetett nőiddé
varázsolod őket.
Melletted hevernek.
Gondolatod lépcsőt emel a levegőbe
és fölmegy rajta. Csőrében tart.
Honnan ismerhetném a tenger érzékeny jelzéseit,
hogy téged megértselek?

Egy kihalt tengert fogsz nézni.
Pillantásod nem vált át
domboldalra, mely szelíden,
megkönnyebbülten sötétlik,
ahogy tovagördül a távolba.
Messzi derűk mellkasával lélegzel,
mert azokról is olvastam
többkötetes fáradozásaim során.
Sekély sóhajodban egy gőzös süllyedt el.
Nem is gőzös. Madárijesztő lehetett
a menekülés nyirkos kertjeiben,
hogy távol tartsa a szándékot,
mely ösztökélhetné.

A tenger roppant ereje
mozgó kiterjedés
habok nyaldossák lábadat
álszerető az első kavicsokon.
Dob egy csókot nekik és kijózanodik.


A visszahúzódó hullámok
most már elmondták neked, amit akartak,
te is visszatérhetsz valahová.
Földúton fogsz menni,
egy másik lapályon,
hol kopár lesz, hol dúsan zöldellő.

Ennyi tenger után
sirályról száll le a gondolat,
és az idomulás bőrét magára öltve eltűnik.
Ahol bokor van, zöld,
ahol sötétség, sötét.
Ahol a nádas susogást hint szerteszét,
susogó,
ahol gyökér halad, gyökeres,
ahol erecske csörgedez, csörgedező,
és ahol mar a kő, kőkemény.

Lelkedig nem ér senki,
sem szárazon, sem tengeren.

A légkör
fekete asztalán függő korongot,
mit akárcsak mások, te is holdnak hiszel,
hagyd, nem hold az.
Az esti tablettám,
A kábítószerem.

Pávai Patak Márta fordítása

ΓΗ ΤΩΝ ΑΠΟΥΣΙΩΝ

Τώρα θὰ κοιτάζεις μία θάλασσα.

Ἡ διάθεση νὰ σὲ ἐντοπίσω
στὴ συστρεφόμενη ἐντός μου γῆ τῶν ἀπουσιῶν
ἔτσι σὲ βρίσκει:
πικρὴ παραθαλάσσια ἀοριστία.

Ἐκεῖ δὲν ἔχει ἀκόμα νυχτώσει
κι ἂς νύχτωσε τόσο ἐδῶ
τῶν τόπων οἱ κρίσιμες ὧρες
σπάνια συμπίπτουν.
Κάτι σὰν φῶς καὶ οὔτε φῶς,
ἡ ὥρα τοῦ ἑαυτοῦ σου ἔχει πέσει.

Χορεύουν φύκια
κάτω ἀπ᾿ τὸ τζάμι τοῦ νεροῦ.
Τὰ ρηχά, ἔχουν κι αὐτὰ
τὰ βάσανά τους καὶ τὰ γλέντια τους.

Τώρα θὰ ἔχουν λύσει τὰ μαλλιά τους
οἱ ἁγνὲς ἡσυχίες τριγύρω
μὲ τὴ σιωπή σου θὰ τὶς κάνεις
γυναῖκες σου ἐκπληρωμένες.
Ξαπλώνουν δίπλα σου.
Ἡ σκέψη σου στερεώνει σκαλοπάτια στὸν ἀέρα
κι ἀνεβαίνει. Σὲ κρατάει στὸ ράμφος της.
Ποῦ ξέρω ἐγὼ τὰ εὐαίσθητα σημεῖα τοῦ πελάγους
γιὰ νὰ σὲ καταλάβω;

Θὰ κοιτάζεις μία ἔρημη θάλασσα.
Τὸ βλέμμα σου δὲν παραλλάζει
ἀπὸ πλαγιὰ ποὺ γλυκὰ
καὶ μ᾿ ἀνακούφιση σκουραίνει
κατρακυλώντας μὲς στὴν ἀπομάκρυνση.
Ἀναπνέεις μὲ τὸ στέρνο τῶν μακρινῶν ἠρεμιῶν,
ποὺ ἔχω γι᾿ αὐτὲς διαβάσει
στοὺς πολύτομους κόπους ποὺ ἔδεσα.
Σ᾿ ἕνα ἀβαθῆ σου στεναγμὸ βούλιαξε ἕνα βαπόρι.
Δὲν θὰ ἤτανε βαπόρι. Θὰ ἤτανε σκιάχτρο
στὰ ὑγρὰ περβόλια τῆς φυγῆς
νὰ μὴν πηγαίνουν οἱ διαθέσεις
νὰ τὴν τσιμπολογᾶνε.

Ἡ τερατώδης τοῦ πελάγους δυνατότητα,
ἡ κίνηση τοῦ πλάτους,
φθάνει στὰ πόδια σου ἀφρός,
ψευτοεραστὴς στὰ πρῶτα βότσαλα.
Τοὺς σκάει ἕνα φιλὶ καὶ ξεμεθάει.


Τώρα, θὰ σοῦ ἔχουν πεῖ ὅ,τι εἶχαν νὰ σοῦ ποῦν
Οἱ ἀναδιπλώσεις τῶν κυμάτων
καὶ θὰ ἐπιστρέφεις κάπου.
Θὰ παίρνεις κάποιο χωματόδρομο,
μιὰ ἄλλη ἅπλα,
ἀλλοῦ γυμνὴ κι ἀλλοῦ ντυμένη μὲ βλάστηση.

Ἡ σκέψη σου, μετὰ ἀπὸ τόση θάλασσα,
κατέβηκε ἀπὸ γλάρος,
βάζει τὸ δέρμα τῆς προσαρμογῆς καὶ χάνεται.
Ὅπου εἶναι θάμνος, πράσινη
ὅπου σκοτεινό, σκοτεινή.
Ἐκεῖ ποὺ οἱ καλαμιὲς σπέρνουν ψιθύρους,
ψιθυριστή,
ὅπου περνάει ρίζα, ριζωμένη
ὅπου κυλάει ρυάκι, ρέουσα
κι ὅπου δαγκώνει ἡ πέτρα, πέτρινη.

Στὴν ψυχή σου δὲν φθάνει κανεὶς
οὔτε διὰ ξηρᾶς οὔτε διὰ θαλάσσης.

Αὐτὸ τὸ δισκίο,
τὸ ἀκουμπισμένο στὸ μαῦρο ἀτμοσφαιρικὸ τραπέζι,
ποὺ τὸ περνᾷς κι ἐσύ, ὅπως κι οἱ ἄλλοι, γιὰ φεγγάρι,
ἄσ᾿ το, δὲν εἶναι φεγγάρι.
Εἶναι τὸ βραδινό μου χάπι
τὸ ψυχοτρόπο.

http://users.uoa.gr/~nektar/arts/tributes/kikh_dhmoyla/various.htm#%CE%93%CE%97_%CE%A4%CE%A9%CE%9D_%CE%91%CE%A0%CE%9F%CE%A5%CE%A3%CE%99%CE%A9%CE%9D


Ki így, ki úgy

Napok, mit napok!, hetek, hónapok, sőt talán évek óta azon tűnődöm, hogy is van ez, ez a mérhetetlen kontraszt ebben a társadalomban. Itt vannak, ugye, az állatkínzók, elég volt ma reggel Vujity Tvrtko FB-bejegyzését olvasni, abból az elkövetés összes módjára hozott példát címszavakban, és itt vannak az állatvédők, akik szó szerint éjt nappallá téve mentik a megkínzott, elhagyott, elütött állatokat. Menhelyek, ahová kutyát, macskát, kecskét befogadnak, madármentő állomások, ahol, bár nem madár, a fészekből kiesett mókust vagy denevért is fölnevelik, állatkertek, ahová törött szárnyú szajkófiókát is bevihetünk, mert gondoskodni fognak róla.

Szeretném azt hinni, hogy ez a mérhetetlen szakadék valahol a haladás jele. Hogy minél több, felelősséggel gondolkodó polgár él és mozog széles e hazában, annál inkább ki fognak szorulni innen az állatkínzók, a felelőtlen állattartók vagy egyszerű autósok, akik hátra se néznek, amikor elütnek egy állatot, mondván hogy csak egy egerészölyv, csak egy fülesbagoly, csak egy róka vagy egy őzgida.

Sokan azt mondják, lám, a bénult kutyákat is mentik, a bénult emberekkel viszont nem törődnek. Kutyaotthon van, Alzheimerben szenvedő családtagjaink részére külön otthon pedig nincsen. Lehetséges, hogy igazuk van, de a problémára kínál megoldás itt két külön csatornából ered. A legtöbb menhely civil munka, az önmagát ellátni képtelen beteg emberek számára pedig az államnak lenne kötelessége méltó otthont biztosítani, ha a családja képtelen megszervezni a felügyeletét. Végső soron adófizető polgára volt ennek az országnak, amíg dolgozni tudott, vagy azt már elfelejtettük? Mire tartjuk fönn az államot? Egyéb feladatai mellett ezt is kötelessége lenne biztosítani a polgárai számára.

Visszakanyarodva a kiinduló kérdéshez. Szerencsére egyre többen vannak, akik ráébrednek arra, hogy egyszerű állampolgárként is felelősséggel tartozunk az állam életéért, amelyben élnünk adatott, és ennek érdekében minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, még akkor is, ha itt nálunk pillanatnyilag úgy fest a helyzet, hogy a polgár van az államért és nem fordítva, és állatkínzás vonatkozásában egyáltalán nem mondható szigorúnak a jogszabály.

És végül mit mondjunk arra a polgártársunkra, aki odáig jutott a személyiségfejlődésben, hogy rálő egy gólyára, zsákba teszi a macskakölyköket, kitekeri egy hattyú nyakát, mert zavarónak találja a hangját? Az ilyen emberrel nincs mit tenni? Vesse ki magából a közösség? Hogyan? Majd kap egy év felfüggesztett szabadságvesztést? Egyetlen reménységünk, hogy a felnövekvő nemzedékekbe sokkal nagyobb empátia szorul majd, mint amennyit pillanatnyilag ezektől az emberektől tapasztalunk. Nincs más út. Föl kell nőni a feladathoz, hogy emberek legyünk.


Kikí Dimulá: Átmentem

Sétálok és beesteledik.
Döntök és beesteledik.
Nem, nem vagyok szomorú.

Kíváncsi voltam és igyekvő.
Mindent tudok. Egy kicsit mindent.
A virágok nevét, ha hervadnak,
mikor zöldellnek a szavak és mikor fázunk.
Milyen könnyen enged az érzések zárja
a felejtés bármilyen kulcsának.
Nem, nem vagyok szomorú.

Átmentem esős napokon,
beálltam a mögé
a vízkerítés mögé
türelmesen és észrevétlenül
mint a fák fájdalma
mikor a legutolsó levelük lehull
és mint a bátrak félelme.
Nem, nem vagyok szomorú.

Átmentem kerteken, megálltam szökőkutaknál
és láttam sok szobrocskát, amint nevetnek
örömük láthatatlan okán.
És hencegő, apró kis amoretteket.
Felajzott nyilaik félholddá lettek
éjszakáimon, hát ábrándoztam.
Szép álmokat láttam, sokat,
és láttam, hogy merengek.
Nem, nem vagyok szomorú.

Sokat sétáltam érzésekben,
magaméiban és másokéiban,
és mindig maradt köztük hely, ahol
át tudott menni a vállas idő.
Mentem át postákra és újból átmentem.
Írtam leveleket és újból írtam
és imádkoztam ráérősen a válaszok istenéhez.
Rövid lapokat kaptam:
szívélyes üdvözleteimet küldöm Patraszból,
aztán jött néhány üdvözlet
a pisai torony alól, amelyik elhajlott.
Nem, nem vagyok szomorú, amiért a nap is elhajlik.
 
Sokat beszéltem. Emberekhez,
villanydúcokhoz, fényképekhez.
És sokat a láncokhoz.
Megtanultam a tenyérjóslást
meg a tenyérvesztést.
Nem, nem vagyok szomorú.

Utazni is utaztam.
Megfordultam itt is, megfordultam ott is…
Mindenütt öregedni kész emberek.
Vesztettem itt is, vesztettem ott is.
És vesztettem a belső figyelmemből,
meg az óvatlanságomból is.
A tengerhez is lementem.
Jutott egy hossznyi. Be is laktam szinte.
Féltem a magánytól
és odaképzeltem embereket.
Láttam, ahogy elesnek
egy sima porszemen,
mely napsugarat szelt át,
mások meg egy parányi harang hangján.
És megnyugtatott egy ortodox
kápolna harangbongása.
Nem, nem vagyok szomorú.

Lángra is lobbantam és lassan elégtem.
És még a holdak tapasztalása sem hiányzott soha.
Ahogy sötéten alábuktak tengerekre, szemekre,
élesebb lettem.
Nem, nem vagyok szomorú.

Amennyire tudtam, ellenálltam ennek a folyamnak,
mikor sok vize volt, nehogy elsodorjon,
és amennyire lehetett, vizet képzeltem
kiszáradt medrekbe
és magával ragadott.

Nem, nem vagyok szomorú.
Kellő időben esteledik.

Pávai Patak Márta fordítása

Eredeti

http://users.uoa.gr/~nektar/arts/tributes/kikh_dhmoyla/various.htm

Κική Δημουλά

ΠΕΡΑΣΑ

Περπατῶ καὶ νυχτώνει.
Ἀποφασίζω καὶ νυχτώνει.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.

Ὑπῆρξα περίεργη καὶ μελετηρή.
Ξέρω ἀπ᾿ ὅλα. Λίγο ἀπ᾿ ὅλα.
Τὰ ὀνόματα τῶν λουλουδιῶν ὅταν μαραίνονται,
πότε πρασινίζουν οἱ λέξεις καὶ πότε κρυώνουμε.
Πόσο εὔκολα γυρίζει ἡ κλειδαριὰ τῶν αἰσθημάτων
μ᾿ ἕνα ὁποιοδήποτε κλειδὶ τῆς λησμονιᾶς.
Ὄχι δὲν εἶμαι λυπημένη.

Πέρασα μέρες μὲ βροχή,
ἐντάθηκα πίσω ἀπ᾿ αὐτὸ
τὸ συρματόπλεγμα τὸ ὑδάτινο
ὑπομονετικὰ κι ἀπαρατήρητα,
ὅπως ὁ πόνος τῶν δέντρων
ὅταν τὸ ὕστατο φύλλο τοὺς φεύγει
κι ὅπως ὁ φόβος τῶν γενναίων.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.

Πέρασα ἀπὸ κήπους, στάθηκα σὲ συντριβάνια
καὶ εἶδα πολλὰ ἀγαλματίδια νὰ γελοῦν
σὲ ἀθέατα αἴτια χαρᾶς.
Καὶ μικροὺς ἐρωτιδεῖς, καυχησιάρηδες.
Τὰ τεντωμένα τόξα τους
βγήκανε μισοφέγγαρο σὲ νύχτες μου καὶ ρέμβασα.
Εἶδα πολλὰ καὶ ὡραῖα ὄνειρα
καὶ εἶδα νὰ ξεχνιέμαι.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.

Περπάτησα πολὺ στὰ αἰσθήματα,
τὰ δικά μου καὶ τῶν ἄλλων,
κι ἔμενε πάντα χῶρος ἀνάμεσά τους
νὰ περάσει ὁ πλατὺς χρόνος.
Πέρασα ἀπὸ ταχυδρομεῖα καὶ ξαναπέρασα.
Ἔγραψα γράμματα καὶ ξαναέγραψα
καὶ στὸ θεὸ τῆς ἀπαντήσεως προσευχήθηκα ἄκοπα.
Ἔλαβα κάρτες σύντομες:
ἐγκάρδιο ἀποχαιρετιστήριο ἀπὸ τὴν Πάτρα
καὶ κάτι χαιρετίσματα
ἀπὸ τὸν Πύργο τῆς Πίζας ποὺ γέρνει.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη ποὺ γέρνει ἡ μέρα.

Μίλησα πολύ. Στοὺς ἀνθρώπους,
στοὺς φανοστάτες, στὶς φωτογραφίες.
Καὶ πολὺ στὶς ἁλυσίδες.
Ἔμαθα νὰ διαβάζω χέρια
καὶ νὰ χάνω χέρια.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.

Ταξίδεψα μάλιστα.
Πῆγα κι ἀπὸ ἐδῶ, πῆγα καὶ ἀπὸ ἐκεῖ…
Παντοῦ ἕτοιμος νὰ γεράσει ὁ κόσμος.
Ἔχασα κι ἀπὸ ἐδῶ, ἔχασα κι ἀπὸ κεῖ.
Κι ἀπὸ τὴν προσοχή μου μέσα ἔχασα
κι ἀπὸ τὴν ἀπροσεξία μου.
Πῆγα καὶ στὴ θάλασσα.
Μοῦ ὀφειλόταν ἕνα πλάτος. Πὲς πῶς τὸ πῆρα.
Φοβήθηκα τὴ μοναξιὰ
καὶ φαντάστηκα ἀνθρώπους.
Τοὺς εἶδα νὰ πέφτουν
ἀπὸ τὸ χέρι μιᾶς ἥσυχης σκόνης,
ποὺ διέτρεχε μιὰν ἡλιαχτίδα
κι ἄλλους ἀπὸ τὸν ἦχο μιᾶς καμπάνας ἐλάχιστης.
Καὶ ἠχήθηκα σὲ κωδωνοκρουσίες
ὀρθόδοξης ἐρημιᾶς.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.

Ἔπιασα καὶ φωτιὰ καὶ σιγοκάηκα.
Καὶ δὲν μοῦ ἔλειψε οὔτε τῶν φεγγαριῶν ἡ πεῖρα.
Ἡ χάση τοὺς πάνω ἀπὸ θάλασσες κι ἀπὸ μάτια,
σκοτεινή, μὲ ἀκόνισε.
Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.

Ὅσο μπόρεσα ἔφερ᾿ ἀντίσταση σ᾿ αὐτὸ τὸ ποτάμι
ὅταν εἶχε νερὸ πολύ, νὰ μὴ μὲ πάρει,
κι ὅσο ἦταν δυνατὸν φαντάστηκα νερὸ
στὰ ξεροπόταμα
καὶ παρασύρθηκα.

Ὄχι, δὲν εἶμαι λυπημένη.
Σὲ σωστὴ ὥρα νυχτώνει.