Caligula helytartója

Ilyen se fordult még elő velem, hogy aludnom kellett egy előadásra, hogy fölfogjam a zárókép üzenetét, most pedig ez történt. A Szkénében adták a darabot, a Vádli alkalmi társulás előadásában, Nagypál Gábor főszereplésével és Szikszai Rémusz rendezésében. Nyolcvan perc tömény filozófia, talmudi kérdések-válaszok, bekerülhet-e a császár törpe szobra a zsidók templomába vagy sem. Emberi agyamat színház ennyire ritkán tornáztatta, mint ez, lankadatlan figyelemmel koncentrálni nyolcvan percen keresztül, bizony, ettől elszoktam, és talán ezért is lehet, hogy Petronius utolsó mondata fölött elsiklottam. Viszont az utolsó kép nagyon is eleven, egészen egyértelmű a szimbolikája, nem is értem, miért nem értettem akkor és ott, talán mert nem is hangzott el az az utolsó mondat, amit hiányoltam, hanem csak Petronius sírós-kétségbeesett arca volt a lényeg, ahogy kinyitja a díszes ládikát, melyen a császár miniszobra áll, és elővesz belőle egy hatalmas tégelyt, benne valami torzszülött, magzati pózban. Hát igen. Hiába halt meg Caligula, hiába hogy most már nem kell a császár szobrát bevinni a zsidók templomába, születnek utána még gonoszabbak, és jaj lesz nem csak a zsidóknak, hanem az egész emberiségnek. Suetoniusnál végigolvasva rádöbbenhettem, volt kitől kegyetlenséget tanulniuk az utódoknak, kínzásban, zsarnokságban, és jönnek is utána, Claudius után Nero, utánuk pedig a többiek, és a sornak még nincs vége.

Szólni kellene a díszletről, a jelmezekről és a zenéről, mert minden kitűnő, írtak róla már mások, nekem most az tűnt föl, hogy rövid időn belül, a kaposvári DiPietro-darab előadása után itt is remek megoldás, hogy a díszletet görgőkön tologatják ide-oda a szereplők, és mozdulataik beleszervesülnek a jelenetbe, így kerek az előadás.

https://szkene.hu/hu/eloadasok/bemutatok.html?eloadas_id=5006