In memoriam Juhász Ferenc

Egyszer valamiért Hubay Miklóshoz mentem a Pen Clubba, és éppen ott ült nála Juhász Ferenc. Akkor már ismertem, hiszen a Világtűz és Krisztus levétele a keresztről köteteinek megjelenése körül én is a kiadójánál dolgoztam, mi több, utóbbinak a szerkesztője is voltam. Pávai Patak Márta, így használtam akkor is a nevemet, mit a fordításaimnál, Ferenc azt mondta egyszer, Mártuska, olyan a maga neve, mint egy virágoskert, és én csak mosolyogtam rajta. De a Pen Clubnál tartottam, onnan kanyarodtam el.

Mindig is tisztában voltam vele, hogy a tanáraimhoz képest semmit sem tudok, az a sokkos élmény azonban, amit akkor ott átéltem, minden képzelőerőmet felülmúlta. A beszélgetés közben a két mester egyszer csak elkezdett verseket idézni. Egymás után, egymásra licitálva mintegy, én meg ezalatt egyre mélyebbre süllyedtem a székemben, mert bár az én időmben még divat volt az iskolában a memoriter, hozzájuk képest eltörpült az a versmennyiség, ami az én fejemben akkor még felidézhetően benne volt. Juhász Ferenc elmondta akkor, hogy Arany összes költeményét évente újraolvassa, elejétől a végéig, a két teljes kötetet. Példáján felbuzdulva én is csináltam egy darabig, főleg ilyenkor karácsony táján, a befelé fordulás időszakában. Azt hiszem, Ferenc emlékére idén is megteszem, mert többet úgysem tehetek, ő is elment végleg, róla is maradnak ezek az emlékek, meg ahogy a Nagyvilág szerkesztőségi szobája felé tartva a félig nyitott ajtón keresztül fölsejlett előttem időnként alakja ott a Széchenyi utca 1. számú ház folyosóján, ahol az első szakasz az Új Írásé volt. Rá is, akárcsak a hozzá hasonló nagyokra, mint egy félistenre, úgy tekintettem én mindig.

Nyugodjék békében, kedves Juhász Ferenc.

Reklámok