A jó palócok földjén 4

Nógrádsipektől Felsőtoldig

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, abitazione, albero, erba, spazio all'aperto e natura

Kéktúránk negyedik napján hajnali négyre jelzett vihart a radarom, ehhez képest négykor a szomszéd kakasok ébresztettek a sátorban. Királyi helyünk volt, OSB lap, rajta a sátor. Már örültem, hogy tévedett az előrejelzés, reggel hatkor azonban leszakadt az ég. Láttam már ennél nagyobb esőt is, de ebben az volt a kellemetlen, hogy amikor azt hittem, elállt, mehetek a boltba kefirért, éppen hogy újból rákezdett, és ez így ment nagyjából kilenc óráig.

Miután Tibinél beszereztem a kefirt, a banánt, meg a három Sport szeletet, kikísért a családi kisboltjából, elnézett a hegyek felé, és azt mondta, most már komoly eső nem várható. Remek.

Összecuccoltunk, elköszöntünk vendéglátónktól, aztán nekivágtunk egyenest az erdőnek. Nem kellett messze mennünk, rögtön sártenger fogadott bennünket. És ez így ment végig, és csak fölfelé, fölfelé, sár, sár meg sár. Visszanézve gátféleséget láttunk, nem tudtam eldönteni, micsoda, a Rimóc-Sipeki patak gátja talán.

A Dobos-kútig irgalmatlan a sár, a bivak szállásként szereplő gyönyörű helyen megállapítjuk, azért kellemesebb helyünk volt lenn, ide nem fért volna be a sátrunk. A forrás körül rend van, az épületekben is. Még bográcsállvány és egyéb, tűzrakáshoz szükséges eszközök is a szekrényben. Egy gombászó jelenik meg hirtelen, otthonosan megy a szekrényhez, előveszi a poharat, iszik, meg is kérdezem, a nemzeti park munkatársa-e. De nem az. Szúnyog akad itt is jócskán, nem győzzük hessegetni őket, miközben a vendégkönyvbe jegyeztük benyomásainkat.

L'immagine può contenere: 1 persona, albero, spazio all'aperto e natura

Nem szeretek a kákán is csomót keresni, viszont a patakban találtam a mederben egy üres pirosaranyas tubust. Nyilván valamelyik bográcsolás után maradhatott hátra, ahogy néztem, nem idén, az biztos.

Az idilli helyet is magunk mögött hagytuk, jött újabb sár, újabb szúnyoginvázió, aztán megint sár és sár. Nagyon szép erdő fogadott minket, a Cserhátnak ezen a részén már nincsen akác. Gomba is akadt, ráadásul róka, Ági optimistán leszedte, ő ekkor még vagy már nyilván arra gondolt, hogy este otthon megfőzi.

A gerincen haladva a szedres után elértük a kéket, majd lefelé és egyre csak lefelé vitt az út, kidőlt fák, nem akármilyen dzsungel, és sár és sár. Zöld alagút. Nem szeretem, mikor ennyit kell lefele menni, mert az itt azt jelenti, hogy hamarosan mászhatunk megint. És lőn. Hollókő vára természetesen fönn van.

Föl, föl, föl, Hollókő felé, sárga az út talaja, tűz a nap a szemünkbe, de van rá remény, hogy fölérünk egyszer a várig. És ott is van. Ági begyűjt egy eldobott zsákot az oldalban, aztán kerül bele egy flakon is.

A faluban meglepően kevés az ember. A pecsétet őrző hely zárva, a konyhások nem tudnak segíteni, viszont szerencsére akad még pecsét máshol is a faluban.

Végre bolt is akad, jöhet az obligát halkonzerv. És a végén a dilemma, most mi legyen. Ági hazamenne, én nem. Egyikünk mindenképpen rosszul jár majd. Fáradtak az izmai, azt mondja, el is hiszem, de végül sikerül meggyőznöm. Illúzióromboló lenne most innen hazamenni. Némi esélylatolgatás után Felsőtoldot választjuk, szállást is foglalok, hogy biztosra menjünk.

Végül nagy nehezen felkerekedünk, el is indulunk. Megint eszünkbe jutnak caminós élményeink, ott is a városokból kijutni volt a legnehezebb. Hát itt sem egészen egyértelmű. A Küszöb zárva, információ tehát nincs, nem baj, a lényeg, hogy pecsétet már szereztünk.

Alig hagyjuk el Hollókő határát, Ági hamar láthatja, fáradtság ide, fáradtság oda, nem járt rosszul. Ez az egyik legszebb útszakasz, ha nem a legszebb, még akkor is, ha nekem látványra Szanda vára, településnek pedig Nógrádsipek a legkedvesebb.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, montagna, natura e spazio all'aperto

Andezit láva, hólyagos kövek, a vulkáni kitörés nyomai, ritka jelenség andezit esetében. Ági szakmai szemmel vizsgálja, én a puszta esztétikum végett csodálok minden követ. És ez a csodálat valódi csodálatot jelent. Sajnálni tudom az olyan embert, aki egy nyolcmillió éves vulkán tövében nem érzi önnön törpeségét, hogy a mulandóságáról ne is beszéljek.

A kilátás innen is pazar, a növénytakaró szintén, imádom a terjőke kígyósziszt, most van a szezonja, de veronikafélékből, apróbojtorjánból, orbáncfűből is akad bőven.

Megkezdjük az ereszkedést, meg is állapítom, hogy ez a szakasz visszafelé járva keményebb. Egy óra tizenöt percet ír a tábla Hollókő felől, Alsótoldtól pedig másfelet.

Itt is megtapasztalhatom ugyanazt, amit több ízben máshol, tavaly például a Mária úton Bakonybéltől Zirc felé menet, hogy valamiképpen magánkézbe került az az erdőrész, ahol az út átvezet. Kerítés mellett haladva visz le az út a faluba, nem akármilyen kanyarokkal. Egyforma rönkházak sorakoznak a kerítésen belül, csak találgatni tudunk, mi lesz majd itt, ha ez egyszer elkészül. Nyilván nem turistaszállás.

A kék nem is megy keresztül Felsőtoldon, a négyzet azonban bevisz bennünket, már csak a szállásunkat kell megtalálni, nem is nehéz, ott van mindjárt az út mentén a szálláskompkexum, abból a Toldi vendégház a mienk. Egy kézen van az összes, sőt még a Bableves csárda is, mint a recepción Diánától megtudjuk.

Lecuccolás után muszáj nekem egy levezető séta. Megnézem a gólyafészket, egyelőre csak egy gólyát látok benne, a párja még nincs otthon, a fiókáit meg takarja. Mit ki nem kell állniuk odafönn a nagy melegben! Mindig csodáltam őket.

Elmegyek a falu végét jelző tábláig, megállapítom, a viszonylag kései óra ellenére elég nagy az autómozgás, hiába, Szécsény és Pásztó felé vezet az út, nem ehhez voltunk eddig szokva, több volt a zsákfalu, mint az átmenő forgalom.

L'immagine può contenere: nuvola, cielo, montagna, erba, spazio all'aperto e natura

A futballpályára is vetek egy pillantást. Nem tudom, milyen osztályban játszhat a falu csapata, de szinte vetekszik a leányfalui pályával. Aztán betérek a kocsmába, neve nincs, fölötte még a Hangya szövetkezet régi felirata díszeleg. Igazuk van, kár lett volna lefesteni. Veszek Áginak egy Arany Fácánt, kárpótlásul az izomfájdalmára, magamnak pedig jégkrém híján egy Balaton szeletet, és miután megtudom, hogy reggel hétkor nyit a bolt, nyugodtan aludni térhetek, illetve előtte még a holnapi lehetőségeket kell számba vennünk: Alsótold, Bableves csárda. Onnan vissza kell érnünk legkésőbb háromra, hogy a buszt elérjük, mert holnap tényleg véget ér idei kéktúránk nyári szakasza.

Kéri Piroska (1952-2020) halálhírére

A Városligetbe tartottunk, Száraz Gyurival, Ficsku Palival, ott ismertelek meg. Nem emlékszem, hogy milyen alkalom volt, csak a hosszú asztalokra, meg hogy sört ittunk, nem is keveset. Valamikor a kilencvenes évek elején lehetett.

Utoljára azzal hívtál fel, hogy küldjek számlát. Sőt. Az utóbbi években főleg erről beszéltünk. Hogy milyen program lesz, van-e rá pénz, mehet, nem mehet.

Endre jó híreket mondott rólad legutóbb, amikor beszéltünk, aztán ma délben szembejön velem a hír, hogy fiaid nem felejtenek.

Föladtad, Piroska. Pedig fejből tudtad Ági számát, felhívtad a kórházból. Ezt is mondta Endre. Aztán meggondoltad magad? Elég volt az itt létből? Elmentél a régiek után, akik hiányoztak? Juhász Ferenc az Új Írás szerkesztőségéből? Vagy a sok író, aki már itthagyott? Gondoltad, csinálják tovább a fiatalok?

Nem igazság ez, Piroska. Szükség lett volna itt még rád, nagyon nagy szükség. Te, aki mindenkit ismertél, mindenkivel szót értettél. Emlékszel az utolsó körleveledre? Abban is békíteni igyekeztél mindenkit, aki elvetette a sulykot.

Látod, milyen önző vagyok? Szükség lett volna itt még rád, mondom, és nem csak az írókra, elsősorban a családodra gondolok, de akkor is önzés. A te fáradt szíved, májad, veséd azt mondta, ennyit bírtam, elég. 68 évem egy teljes élet.

Próbálom fölidézni a pillanatot, ahogy tegnap a doktorhoz tartva útközben örökre elaludt a kezemben az a kismadár. Erdei pinty volt, egy kis tojó. Békésen, még a szárnya alá se dugta a fejét, a szeme is félig nyitva maradt, egyszer csak megállt a szíve. Vajon te is így aludtál el? Tartsam tiszteletben a döntésedet, vagy az életek adójának és elvevőjének döntését, hogy neked ennyi méretett ki, mert mást úgysem tehetek

Tekingetek jobbra-balra, mintha keresném a világban a hiányodat. Mi is marad utánad? A munkád meg a végtelen üresség, Piroska. Pedig maradnak a könyveid, a tárgyaid, a ruháid, de életed összes emlékét magaddal vitted a Városmajor utcából. Látod, te ott voltál, én pedig a Kék Golyó utcában, és milyen sokáig nem is ismertük egymást!

Mosolyogsz, látom, találkozunk, búcsúzunk, ennyi az életünk. Ennyi. Isten veled! Sokan szerettek, Piroska, sokan fognak emlékezni rád. Nyugodjál hát te is békében!

Ada Negri: Virág a tetőn

Tegnap nem volt ott. Most pedig él, két öreg
tetőcserép között. Elérném, ha egy kicsit
fölkapaszkodnék a teraszunk válaszfalán,
leszakíthatnám. Nem merem. Túl szép
így: túlságosan tetszik, ahogy előbukkant
a cserepek mohái közül
egyetlen levél nélkül, de aranykoronásan,
mint a mesebeli kis királyfi. Egy elvarázsolt virág.
Magját a szél vitte oda fel.
Nevét a csillagok dalolják.
Széles e világ erdeiről, kertjeiről
mit sem tud; a tetők meg az ég között él
boldogan: a világ egyetlen virágának hiszi magát,
és én ezért szeretem…

Pávai Patak Márta fordítása

 

Jánisz Ritszosz

«Gondold el, az élet zajlik, és te már elmentél,
tavaszok jönnek szélesre tárt ablakokkal, és te már elmentél,
lányok jönnek a kerti kispadokra színes ruhájukban,
és te már elmentél,
fiatalemberek úszkálnak delente, és te már elmentél,
virágzó fa hajlik a víz fölé,
zászlók lobognak balkonokon,
tüntetők tartanak fölfelé a Sztadíu utcán,
ezernyi ember vörös zászlókkal a kézben,
végre valahára álmaikkal a kézben,
hangosan kimondják a szót, elvtárs, és te már elmentél,
aztán fordul egy kulcs – a szoba sötétjében
két száj csókolja egymást az árnyékban, és te már elmentél,
gondold el, szorítja egymást a két kéz, és neked nincsen kezed,
a összekapaszkodik a két test, és te már a föld alatt pihensz,
és a zakód gombjai jobban bírják nálad
a föld alatt,
és a szívedbe fúródott golyó nem porlad el,
mikor a szíved, mely úgy szerette a világot, már elporladt régen».

 

És akkor Péter vette át a szót
és mély hangján így szólt:

«Elmentél – semmi az, hogy elmentél;
ha azért mentél el, amiért kell,
ott leszel örökre mindenben,
amiért csak elmentél,
ott leszel örökre
az egész világban».

 

Makróniszosz, Aj-Sztrátisz, 1949-1951

Részlet Οι γειτονιές του κόσμου (’A világ helyei’) című kötet II. verséből. Kedrosz, 1957

Pávai Patak Márta fordítása

A  nagyobb önmérsékletre intő felszólítások ellenére vasárnap  Iraklion központi részein, de főleg a tengerparti sétányon is találkoztunk emberekkel.

A kellemes időben sokan választották a tengerpartot és a Karavolasz parkot, futásra, sétára, kerékpározásra, hiszen az utóbbi időben eléggé megnőtt  ezeknek a tevékenységeknek az ázsiója.

Hanjában is sokan mentek ki mozogni, a KRITI TV mikrofonja előtt beszéltek a karanténban eltöltött napjaikról, akik egy rövid sétára kimentek a lehangoló otthoni bezártság után. Nem mindenki ilyen borúlátó, az asszonyok talán jobban lefoglalják magukat, olvasással, főzéssel, aki keres, talál, mindig van mit csinálni otthon, és legfőképpen egészségesek vagyunk sokkal rosszabb helyzetben vannak azok, akik a kórházban vannak – mondja egy asszony.

Megható a kép, ahogy a hívek ott állnak a Szent Minász téren Iráklionban, és a székesegyház előtt várják, hogy a zárt ajtó mögött zajló istentisztelet után részesüljenek a szent kenyér áldásából.

Jellemző, hogy maszkot csak a rendőrökön látok, az egyik a mikrofon előtt is megköszöni a szabálykövető polgároknak, hogy betartja a rendelkezéseket.

Kréta továbbra is a legtöbb szabályszegést felmutató régiók közé tartozik, mivel az országban a felesleges utazgatások miatt naponta kiszabott bírságok számát tekintve a második helyen áll.

Beszédesek a számok, szombaton ugyanis az ország egész területén 994 jogsértést tapasztaltak, ebből 319 az Attikai-félszigeten és 114 Krétán történt.

A bejegyzés alapjául szolgáló cikk linkje:

https://www.neakriti.gr/article/kriti/1573249/imera-gia-volta-kai-gia-askisi-i-kuriaki-para-tis-sustaseis-gia-na-meinoume-spiti/

Keselyűk és papírkoporsók

Sose tudhatom, szenzációhajhász újságírói fogás vagy a korrekt tájékoztatás okán kerülnek-e a világhálóra hasonló hírek, mint amilyennel például a napokban az ecuadori Guayaquil városáról szóló tudósítások bombáznak bennünket. Kétségtelenül van ebben valami morbid, nem véletlenül adtam én is ezt a címet a bejegyzésemnek. Guayaquil Ecuador legnépesebb városa, legfontosabb kikötője, nem véletlen tehát, hogy ott jelentkezik a legtöbb probléma. A hatóság helyett a keselyűk végzik el a feladatot, Wuhan fölött a hollók, Ecuador fölött a fekete keselyű köröznek a kórházak fölött. Érzik a halálszagot – ilyen és ehhez hasonló híreket olvashatunk.

Meghallgattam Lenín Moreno elnök televíziós beszédét, ő átláthatóságot ígért, és azt is mondja, a közölt számadatok jócskán alatta maradnak a valósaknak. “Kérem, ne becsüljék alá e válság súlyosságát. Tudjuk, hogy mind a fertőzések, mind a halálozások számát illetően a hivatalos jelentések alatta maradnak a valóságosnak, a valóság mindig előttünk jár, mind az elvégzett tesztek számát, mind pedig meg az ellátás gyorsaságát illetően.”

Az ecuadori Guayaquil polgármesteri hivatalának április 2-i twitter üzenete így szól:

Köszönetet mondunk a Papírgyártók Szövetségének, amiért az ígért 2000 darab préselt papír koporsóból az első 200 darabot leszállították. Nagy segít ez, hogy a jelen egészségügyi szükségállapot idején elhunyt személyeket méltóképpen eltemethessük.

Akinek otthonában elhunyt személy található, egy megadott számot hívhat, vagy watsapp üzenetet is küldhet az elszállítás lebonyolítása érdekében.

A hatóságok becslése szerint a Covid-19 halálos áldozatainak száma Guayas térségében elérheti majd akár a 3500-at is. Ezért az országos Vészhelyzeti Operatív Bizottság (COE) a jövő héttől tovább szigorítja a kijárást korlátozó intézkedéseket, hogy ezzel is csökkenhessen a fertőzések száma.

És következzenek a hivatalos számok:

Április 4-én Ecuadorban 172 halálos áldozatot és 3.465 fertőzöttet tartanak nyilván 527 személy fertőzöttet kezelnek kórházban, 100 gyógyult beteg pedig elhagyhatta a kórházat.

A felhasznált eredeti cikkek linkjei:

https://www.primicias.ec/?utm_source=Google_Search&utm_medium=CPC&utm_campaign=Piloto&gclid=CjwKCAjwg6b0BRBMEiwANd1_SK53cVW7umU2octr8sqV4A-0OrzgBPK-mH_oOzXM7ymI7rKGxcfQKhoC8dkQAvD_BwE

Portada sábado

https://eldiariony.com/2020/04/02/coronavirus-a-los-muertos-en-guayaquil-ecuador-los-creman-los-familiares-en-la-calle/

Bővebben…

Szent Rozália maszkban

Mára a Giornale di Sicilia egyik tegnapi cikkét hoztam nektek. Így szól:
Koronavírus – Szent Rozália véd bennünket: maszkos arca kivetítve Palermo házfalain
Palermo házainak, palotáinak homlokzatáról Szent Rozália maszkos arca tekint ránk.
Az ExVoto művészeiből és kulturális munkásaiból álló közösség alkotása. Az ábrázolás a múltat idézi, azokat az időket, amikor a Santuzza, a mi kis Szentünk megszabadította a várost a pestistől.
Most azért e fohász a szenthez, hogy szabadítsa meg Palermót, de ne csak a koronavírustól.

Elment a görög baloldal legendája Manólisz Glezosz (1922-2020)

A kép forrása: https://www.tovima.gr/2020/04/01/society/o-ieronymos-tha-telesei-tin-eksodio-akolouthia-tou-manoli-glezou/

Március 30-án 98 esztendős korában elhunyt Manólisz Glezosz, a görög baloldali eszme élő legendája.

A baloldal történetével elválaszthatatlanul összefonódó harcos temetése a szükségállapot miatt szűk családi körben lesz.

Három évvel ezelőtt Manólisz Glezosz találkozott Ierónimosz athéni érsekkel, és információk szerint akkor fejezte ki az érseknek azon kívánságát, hogy egyházi temetéssel búcsúzzanak tőle, és az érsek személyes felelősséget vállaljon ennek megtörténtéért.

Manolisz Glezosz olyan szerencsés volt, hogy a 20. század nagyjaival is találkozhatott.

Olyan nevek, amelyek megváltoztatták a történelem menetét, olyan emberek, akik eszményeikért harcoltak, olyan politikusok és művészek, akiket ezrek imádtak. Pont ahogyan őt magát is.

Glezosz találkozott Arafattal, Maóval, Picassóval, Chávez-szel, ám ő bizonyára a Fidellel és a Che Guevarával való ismeretségét tartotta legtöbbre.

„Fidelt és Che Guevarát 1963-ban ismertem meg, amikor Kubába mentem” – emlékezik vissza Glezosz a Vice-nak adott interjújában, majd így folytatja: — Fidelt pedig egy baseball-meccsen ismertem meg. Ő már tudott rólam. Nem gondoltam volna, hogy Kubában ennyire ismert lennék.”

Találkozásuk egyébként nem is röpke néhány percig tartott, hanem hosszúra nyúlt beszélgetésben végződött, melyben szót ejtettek Kuba elszigeteléséről, az Egyesült Államok szuperhatalmáról, vagy Görögország akkori helyzetéről is.

— Végighallgattam a hétórás nagy beszédét. Pontosan mögötte álltam. Aztán megvitattuk a nemzetközi helyzetet. Emlékszem, a beszélgetés közben egyszer csak fölpattant: «Idenézz, Manólisz», azzal elhúzta a függönyt, és odakint megjelent egy amerikai hajó. «Ti jobb helyzetben vagytok, mint mi», ezt mondta, és igaza volt – tette hozzá nyomatékkal Manólisz Glézosz.

A két harcostárs viszont arról is beszélt, hogy mikor kell forradalomnak jönnie. «Amikor érettek rá a körülmények», mondta Fidel, «erővel nem kell forradalmat csinálnunk». És Glezosz ezzel tökéletesen egyetértett.

— Ott, Kubában ismertem meg őket, Che Guevarát is, aki akkor gazdasági miniszter volt. Azokat is megismertem, akik a havannai bevonulást kezdték, akik a Granmától a pártlaptól jöttek. Ez nem valamiféle hadsereg volt, ami parancsolni jött. Forradalom volt, azzá fejlődött. Ahol csak megfordult, tovább erősödött, mert igazságos követelésekkel állt elő – emlékezik vissza Glezosz arra a megható beszélgetésre.

— Hogy értsd is, mire gondolok, a taxis a szálloda előtt ahol laktunk, fel volt fegyverezve. Mikor egy rendszer nem fél a felfegyverzett népétől, akkor az nem diktatórikus. Hogy lehetnél diktátor, mikor a lakosság döntötte el felvonulásokon, hogy mi történjen? Ők maguk döntötték el. Hol itt a diktatúra? – mondja végezetül.

Búcsúzóul Raúlnak üzent Glezosz Fidellel

Az elhunyt vezér öccsének, Raúl Castrónak üzent Manólisz Glezosz búcsúzóul Fidel Castróval.

Ahogy írja: «Viva Cuba, Viva Cuba, Viva Cuba. Fidel, Che Guevara, te és a kubaiak, ti megtanítottátok nekem, amikor fél évszázaddal ezelőtt Kubában jártam, mert a gyakorlatba ültettétek harcaitokkal és áldozataitokkal. A szabad Latin-Amerika és a teljes szabad emberiség víziója marad is vízió, sőt megelevenedik és óriásivá nő, miután Fidel biológiai értelemben visszavonult, mert Fidel mint vízió, mint idea nem halt meg, él és éltet valamennyi rabszolgát, valamennyi harcost.

A bejegyzés alapjául szolgáló két újságcikk linkje:

https://www.in.gr/2020/03/31/greece/manolis-glezos-gnorimia-ton-fintel-kastro-kai-ton-tse-gkevara/

Ο Ιερώνυμος θα τελέσει την εξόδιο ακολουθία του Μανώλη Γλέζου

A délutáni erdő

A délutáni erdő egész más. Másképp esnek a fények, Monti kutya is gyanakodva torpan meg egy-egy ismeretlennek látszó árny előtt. Más a levegő, mintha sűrűbb lenne, mint délelőttönként, a rovarok is aktívabbak, vagy jobban izzadok, mire fölérünk, mindenesetre nem győzöm hajtani őket az orrom elől a pórázzal. Ezek az apró, fekete legyek, ezek a legszemtelenebbek. Tudom, ők is csak élni szeretnének, élvezik gondolattalanul az életet, a kutyák szeméből is csak inni szeretnének, de én nem hagyom őket. Szarvaskullancslegyek hála istennek most nincsenek, nem úgy, mint a kullancsokból, ezekből elvétve akadt egy-egy idáig, de ha megfogom, miszlikbe aprítom őket, velük kíméletlen vagyok. De most nincsenek. Gomba sincsen, csak világító tölcsér, ott följebb egy keserű tinóru, amit sajnos nem ismerek, hazaviszem meghatározás végett, bár gyanítom, hogy nem ehető.

Csönd van, csak én kurjantok bele időnként a csöndbe, Maxit hívnám, de nem jön, lemaradt Az erdő fohásza táblánál. A Csaba-kútjához érve szakad rólam a víz. Ilyen magas lenne a páratartalom, vagy ennyire megterhelt a cukkinis tésztám? Nagy sokára megérkezik Maxi, földig ér a nyelve, nem győz inni a forrás gyéren csordogáló vizéből. Nem hajol bele, lefekszik a vályú előtt, belelógatja a fejét, és úgy iszik. Azt se tudja, hova legyen, látszik rajta, hogy kimerült. Ezek szerint nem csak engem viselt meg a kaptató.

Miután készen vagyok a forrásvizeimmel, elindulunk lefelé, Monti egy idő után fölkapja a fejét egy hangra, és akkor döbbenek rá megint, sokadszor immár, hogy mennyire hiányzik a vegyeskar éneke ebből az augusztusi erdőből, a bizonyság a jelenlétükre, nem csak ennek az egy-egy fölriasztott feketeharkálynak, zöldküllőnek vagy feketerigónak a hangja, hanem minden költő vagy költeni készülő énekesmadáré, aki csak él és mozog itt. Persze most is itt vannak, de mintha itt se lennének, nem hallom, nem látom őket. És most ez a hang, ez az összetéveszthetetlen, fájdalmas, panaszos sírás, ahogy a repülés első élményeit tapasztalják meg a fiatal ölyvek, ez tényleg olyan szívbemarkoló. Nem is értem, miért, ember fejemmel szinte sajnálom őket. Mégis, akárhogyan is, de a július végi-augusztus eleji erdő csöndjében nekem fáj ez a vijjogás.

Addio Maestro

Kovács Péter (1943-2019)

Kinek mondjam el most már? 1982-ben, a Somogyi Képtár előtt megálltam, és behívtak az alakjaid. Nem emlékszem, hogy előtte ennyire megfogott volna kortárs alkotás, mint akkor azon a kiállításon. El is meséltem aztán neked, 1987 októberében a római Akadémián, tudod, amikor Ricsivel és Fénerékkel, jó kis csörcsölések, ahogy Tóth Zsuzsa mondta, meg a jó kis Montepulciano a Giobón. Aztán két hét után Ricsi engem föltett a Palermóba tartó vonatra az öt palermói férfi közé, majd meglátogattatok Kecskéssel, és a Remete Szent János templom előtt álltunk, amikor levágták a válladról a vastag bőrtáskádat. Rég volt. Azóta messzire sodort bennünket az élet egymástól. Jaj. Harminc kilométer. Az a leküzdhetetlen harminc kilométer. Persze, kiállítás megnyitó itt-ott, a Vigadóban, tudom is én még hol, de Leányfalun valahogy sose sikerült. És már soha nem is fog.

Úgy teszünk, én úgy teszek, mintha még lenne mindenre idő. És közben nincs. Látod, elmentél te is, ahogy Ricsi is, milyen régen volt, Maestro, az örök szkeptikus, Ricsi, az örök optimista, maradtatok nekem a fekete-fehér fényképen.

Itt ülök, bámulok bele a laptop képernyőjébe. Kovács Péter, Moti, nekem mindig csak Maestro, ha Maestro, akkor az te vagy, te is maradsz. Itt lóg a lényed a falon. Rákötöttem a fekete kendőt, hogy csináljak valamit tehetetlenségemben. Mi az, hogy te is csak úgy meghaltál? Mindenki csak úgy fogja magát, és meghal? Nem igazság, hallod?

Akarom hallani, hogy Nyikita Mihalkovval fociztatok. Meg Esterházyval. És hogy Manzùhoz is ellátogattatok. Manzù, mit akarsz vele, te bolond, ő is már rég halott. Mindenki halott? Nem. Én még nem. Itt vagyok, írok, nekrológokkal töltöm meg a blogomat. Ahelyett, hogy.

Nagy kiállításra készültél, hát az már nélküled lesz. Posztumusz. Zalán is kereshet magának másik grafikust a könyveihez, mert te fogtad magad, és meghaltál. Hogy képzelted ezt? Hogy? Ahelyett, hogy.

Időpörgetőt kérek. Vissza vagy előre. Tudni akarom, ott leszel-e majd, ahová visszamegyek. Ha visszamegyek még ebben az életben. Egyszer. Talán.