Történelmi lehetőség előtt áll az ország

Most tényleg történelmi lehetőség előtt áll az ország, és ennek Magyar Péter valóban csak a szikrája, a botrányos kegyelmi ügy folytatása viszont óriási lökést adhat neki. Kérdés, hogy föl van-e készülve a magyar társadalom, hogy végre nem a pártok politikai választási kampányaiból átvett és úton-útfélen hangoztatott, a másik felet pocskondiázó szólamok, hanem a józan, érvekre és ellenérvekre egyaránt nyitott, igazi párbeszédre képes hang válik-e meghatározóvá ebben az országban, ahol a politikai közbeszéd már a legutolsó külvárosi késdobáló stílusának szintjét sem üti meg. Rajtunk múlik? Igen. A társadalom felelős polgárságán múlik, hogy melyik hangot fogadja el uralkodónak.

Tényleg nagy lehetőség előtt állunk. Dönthetünk, és itt nem az a legfontosabb kérdés, hogy Magyar Péter alakuló pártját követjük-e elkötelezett pártkatonaként, hanem hogy hajlandóak leszünk-e állást foglalni, melyik hangot szeretnénk használni és hallani a jövőben. Ha egy egész társadalom megmozdul, és hangnemet vált otthon, az utcán, bárhol, amerre jár, és nem alkalmazza ellenkező előjellel a propaganda elcsépelt szólamait, hanem változtat a saját hangján, akkor előbb-utóbb változni fog a közbeszéd. Persze, a tömeg még ha alulról szerveződik is, össze kell fogni, a változáshoz mégiscsak szükség van vezetőre, és erre talán Magyar Péter alkalmas is lehetne, ha most tudna olyan erőket felmutatni maga mellett, akik például Zalatnay Istvánhoz vagy Tarr Zoltánhoz hasonló hangon szólalnak meg. De vajon elég felnőtt-e a magyar társadalom erre? Vajon lesz-e elég erőnk, hogy talpra álljunk, hogy kiverekedjük magunkat ebből a mocsárból, amelybe az elmúlt évtizedek politikája süllyesztett bennünket minden szinten?

Úgy látom, hogy most még a józan hangok nem hallatszanak olyan messzire, sokkal, de sokkal hangosabbak a gyalázkodó, érvekre képtelen, legfeljebb vagdalkozni képes hangok. Nézem Zalatnay István egy korábbi FB-posztja alatt az első hozzászólást, kiváló példa erre. Ezt a hangot kell száműzni társadalmunkból ahhoz, hogy itt változás legyen. Zalatnay István a Válasz Online-on közzétett Nyilatkozatára hívja föl a figyelmet,  melyet az egyház huszonnégy, lelkészi és világi aláírója hitelesít, és amelyben többek között ez is áll: „Meg kell vallanunk, hogy sokszor nem láttuk meg az egyház Urának arcát szenvedő embertársainkéban. Ezért most megkövetjük mindazokat, akikben a kegyelmi ügy kezelésének módja szörnyű traumák okozta mély sebeket szakított fel, s akik ezért egyházunk által is cserben hagyottnak érzik magukat; különösen is azokat, akik a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskolában erőszak áldozataivá lettek. A jövőben jobban kell megélnünk Jézus példáját követve a szenvedőkkel azonosuló egyház valóságát.”

Erről jut eszembe Józsi tiszteletes, a leányfalui Református Szeretetotthon egykori lakója, Isten nyugosztalja, akivel annak idején sokat beszélgettem; egyszer azt mondta, az egyház ma nem képes betölteni azt a szerepet a társadalomban, amelyre hivatott lenne. Valahogy így fogalmazott, ezelőtt idestova húsz évvel, és azzal is a megújulás fontosságát hangsúlyozta, amikor azt mondta, hogy ma már pusztán a XVII. századi zsoltárokkal nem lehet becsalogatni a fiatalokat a templomba. De még ennél is sokkal, de fontosabb a politikától való függetlenedés, az önértelmezés újragondolása, és nemcsak a református egyházon belül, hanem a református és nem református egyén, a felelős polgár szintjén, mert ha az ország polgárai nem érzik ebben a megújulási lehetőségben a saját felelősségük súlyát, akkor nem is lesz itt változás. Polgártársak, tessék felnőni a felelős polgár szerepéhez. Hogyan? Elsősorban nyitottan a párbeszédre. Most a legnehezebb, amikor gyalázkodástól hangos az ország, de most van itt a történelmi lehetőség. A református egyház most példát mutathat az egész országnak. Az április 6-ai tüntetésen ki is állt a változás mellett egy református lelkész, Tarr Zoltán, és egyenesen Balog Zoltán lemondását követelte, bár ahogy a Válasz Online-nak adott interjújában hangsúlyozza, “…nem végcél, hanem a szükséges minimum ahhoz, hogy visszajussunk legalább a nullpontra és elkezdhessünk építkezni. A feladat az, hogy a Magyarországi Református Egyházat segítsük visszatalálni alapvető küldetéséhez.” Ideje van a megtisztulásnak.