Ne szólj szám, nem fáj fejem

Leányfalu alig egy hónappal ezelőtt beiktatott polgármesterét Fábry Sándor mutatta be post festa a falu népének. Körülbelül száznyolcvan ember volt kíváncsi Nyíri Csabára, jobbára azok, akik amúgy is ismerték már.

Langyosan, döcögősen indult a bemutatkozás, bőséges ízelítőt kaptunk Nyíri Csaba szakmai életrajzából, többször is elhangzott, hogy az Eötvös Gimnázimba járt, akárcsak a beszélgetőpartnere; az elmaradhatatlan — családi, baráti — dunakanyari kötődések felvonultatásából sem szenvedtünk hiányt, akadt bőven tehát az ilyenkor szokásos klisékből, melyek leginkább arra jók, hogy rém unalmassá tegyék az aktust. A beszélgetés elején azon tűnődtem, vajon mi szükség van rá, hogy mindezt most itt elmondják nekünk, Fábry Sándor és a polgármester közösen, amikor az időközi választási szóróanyagból a lényeget már megtudtuk, a többi meg nemigen tartozik ránk, leginkább az érdekel bennünket, hogy mit tesz majd a faluért az új polgármester.

Szerencsére föllélegezhettünk, hiszen a műsor második részében a közönség is kapott lehetőséget, hogy kérdezzen. Ennek örültem is, meg nem is. Örültem, hogy a plebs is szót kaphat, és nem kettesben adomázgat a polgármester és a mi Sándorunk a Faluház színpadán, aztán a folytatás nem sok jót ígért. A falufórumokról ismerős helyzetek jöttek elő, és ismét megállapíthattam, az emberek nem tudnak kérdezni, viszont panaszaik vannak, nem tudják, hol és kinek mondják el őket, de ha el is mondják, akkor sem kapnak érdemi választ. Most az történt, hogy a polgármester helyett Fábry Sándor válaszolta meg humoros kiszerelésben az amúgy roppant komoly kérdéseket. Időnként vissza kellett fognom magam, hogy ne szóljak közbe, annyira irritált a dolog.

Egy szónak is száz a vége, letaglózóan gyenge színvonalú volt ez a beszélgetés, egyetlen momentumát érdemes csupán kiemelni: kiderült, hogy Fábry Sándor sokkal tájékozottabb a falu dolgaiban, mint a polgármester, és végre kimondta, milyen egetverően ostoba terveket dédelget a testület, amikor a Faluház mellett lassan a végleges enyészetbe forduló Klein-villa melléképületéből könyvtárt akar csinálni, hogy a falu Múzeumnak titulált kulturális létesítménye kihasználatlanul áll, hogy elképesztő nagy ostobaság a Faluházat lebontani, és ha ülök, akkor mélyebbre süllyedek nyilván a székembe, de nem ültem, viszont amikor a Sorg-villa kérdése sorra került (a nagy vihart kavart ingatlanvagyon, a volt elnöki villa, melyet a falu tavaly májusban kapott meg a Kincstártól, s amelyen az előző testület a választások előtt két héttel, zárt ülésen akart íziben túladatni, de nem sikerült) eszembe jutott egy-két dolog. Polgármesterünk nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ez a mostani testület természetesen a falu megkérdezésével fogja majd eldönteni a Sorg-villa sorsát, csakúgy, mint a strand melletti területen épülő szállodáét. Ekkor már fogtam a fejemet. És mint oly sokszor, megint eszembe jutott, amikor december elején két civil meghívta azt a kiváló művészettörténészt, aki a villa műemléki védelem alá helyezését vezette annakidején, és vele együtt egy műemlék-ingatlanhasznosítással foglalkozó szakembert is, hogy legalább megismerjük, micsoda érték van a falunk birtokában. A tizenkét képviselő közül mindössze ketten voltak kíváncsiak a falu legnagyobb ingatlanvagyonának történetére, a lehetséges hasznosításával kapcsolatos kérdésekre. Ebből a mostani testületből. Amelyik majd eldönti a sorsát. A faluval együtt. Hát igen. A demokráciához fel kell nőni. Nincs mese. Meg kell tanulnunk valamit: nemcsak jogunk, hanem egyenesen kötelességünk számon kérni, hogy delegált vezetőink hogyan gazdálkodnak a pénzükkel. Mert ígérhet bármit a polgármester, a képviselők. Szóvirágokkal, ilyen vagy olyan felhangú sallangokkal dobálózhatnak nekünk napestig, abból hallottunk már eleget, abból köszönjük szépen, nem kérünk. Felelősségvállalást, azt szeretnénk. És tetteket. Járdát. Utat, csatornát. Nem csak adóbehajtást. Jó iskolát meg óvodát meg orvost. Ami egy önkormányzatnak feladata, azt tartsa szem előtt. Erről nem nagyon esett szó a beszélgetésen, melyen kerültünk minden kínos témát, például hogy hová folyik a Faluházból a szennyvíz, azt február óta nem sikerül kideríteni, mondta az egyik felszólaló, viszont elhangzott egy vicces felvetés: nevezetesen, hogy a polgármester is végigjárhatná a falut, mint az egyszeri főpolgármester a fővárosa kerületeit. Fábry Sándor ajánlotta, hogy időnként esetleg ő is elkíséri. Szerintem remek gondolat. Ha Sanyi nem lesz vele, még tán álruhát se nagyon kellene öltenie, mert meggyőződésem, hogy a falu népének bőven több mint a fele föl se ismerné.

Fe Vass Tamás

Reklámok

Volt egyszer egy leányfalusi majális

A program fergeteges volt, Leányfalunak nem lesz könnyű még egy ilyet összegründolnia, bár az újseprőjólsepör Nyíri Csabával a bakon, no és a saroglyán, jelképes nehezékként mintegy, a lábát lógázó Tarlós Istvánnal, talán jobban szaladni látszik majd a falu szekere. Ezt egyébként a monstre programot záró kétórás koncert után Demjén Rózsi is remélte, miután a ráadásszámokkal visszajövetben nem mulasztotta el bemondani – nem tudom, ez benne volt-e a gázsijában, vagy csak úgy haveri alapon tette –, hogy az új polgármesterrel talán Leányfalunak is jobb lesz majd – nahát.

Azért kezdem a végén, mert ott búvott ki az szög az zsákból. Addig ugyanis amolyan békésen semlegesen vidékies, kicsit döcögősen kicsit pörgős, kicsit lacipecsenyés, kicsit művészfalusiaskodósan sznob, kicsikét meg hát szittyásan sólymos is volt ez a nagy happening ottan a Duna jobbik partján. Kezdődött az immár hagyománynak számító kötélhúzással – kötél jött kishajóval keresztül-által a Dunán – amottan, a szemben elhelyezkedő Pócsmegyeren beadták, emitten Leányfaluban pedig kiemelték volna hamarébb is, ha van tíz férfi Leányfalun, de asszonyokkal együtt sikerült csak tíz önkéntest találni, miután egy fiatalember egyedül rugaszkodott neki a nagy feladatnak. Aztán megszánták. Mert szemben a szigeten igen sokan voltak, a fél falu is talán, Leányfalun pedig sok-sok bemondást kellett eszközölni, hogy kerekedjék a kötélhöz hamarost ötven daliás férfi, hát, asszonyokkal-gyerekekkel együtt is csupán ha harmincan lehettek, na. Nézni többen nézték emitt, mint amott, az tény. Nemhiába, no, mondták, itten több a magát arisztokratának tekintő, odaát a szigeten meg még mindig jobbára a dolgosabb parasztság honos. Aztán jól alul is maradt Leányfalu, káóval padlóra kényszerült az innenső kötélhúzó csapat, úgy potyogtak le az emberek a kötélről, mint az érett ribizliszemek, mikor a szájába kapja az ember, és megrántja a csumáját. Hát, úgy valahogy. Na, eztán még következett sok más, színészválogatott kontra Leányfalu öregfiúk mix, aztán kis- és még kisebb pályás körmeccsek a házigazda, Szentendre, Szigetmonostor és Pócsmegyer csapatai között, ifjabb Schirilla is futásra csábította a közönséget, majd nemzetünk erős Fekete Lászlaja is belébúggantotta a leányfalusi majálisba a tőle megszokott, erősen nyíltas e-ivel, hogy mer-asztán-itten-bazeg-nem-lehet-ám-csak-asztán-itten-rinyáni-hogy-nehéz-ez-a-golyó-merén-esztet-a-golyót-úgy-elnyomom-ám-hogy-arru-kódútok

. Hát, igen. Köszönjük, Laci. Jöttek hastáncosok is. Nagyon szépek voltak, gondolatban mondtam is a feleségemnek, hogy csibém, hájban te is tudod prezentálni, amit a jobb első szélső. Aztán jöttek sipánkáék, vagyis Marcipán Cicáék, utánuk volt flamenco, latin combo Rák Béláékkal, country és funky, Waszlavik Gazember Petőfi Sámán Velorex Laciék, mielőtt színre lépett volna a nagy duó, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor. Mindig tudtam, mert nekem megtanították már az óvodában, hogy Tátrai Tibor nagyon nagy gitáros, ha nem a legnagyobb széles e hazában, Szűcs Antal Gáborral együtt is nagyon jók, Demjén is csúcs, hogyne, persze, de hisz ezt már az elején leszögeztem.

Szó mi szó, Leányfaluban egyedül a polgármester ötperces beszéde nem tetszett, meg hogy a vécécsészéből rendre visszajött a küldeményünk. Utóbbin nincs mit tovaragozni; a bódévécétől irtózom, mert klausztrofóbiám van, úgyhogy maradt a Duna-part. A nagyobbik baj a polgármester beszédével volt, és már azt sem sütheti rám senki, hogy átkozott legyen, aki rosszra gondol, amikor azzal zárják a beszédet, hogy Hajrá Leányfalu, hajrá Magyarország! A meccset ugyanis már lejátszották, Leányfalu nyert is, a nemzeti válogatott pedig nem lépett pályára. Magyarán a polgármester adott ennek a falunapos hangulatú majálisnak egy enyhe kis narancssárga árnyalatot. Ami nem jó. (Mellesleg a sörkimérdékben ingyen osztogatott önkormányzati hírlevélben is benne áll a független polgármesternek szánt gratuláló Orbán Viktor-levél…) Nincs semmi baj vele, ha egy polgármester pártos, csak akkor ne hívja magát függetlennek, no. Ilyen egyszerű ez. Különben köszönet neki meg mindenkinek, hiszen a közönség, úgy láttam, jól érezte magát, de ahogy jöttömben-mentem, álltomban és ültömben kérdezősködtem, az emberek, akiket megszólítottam, vagy nem helybéliek voltak, ha meg igen, akkor még nem ismerték frissen beiktatott polgármesterüket.

Fe Vass Tamás