Kalamul, e’kalamul

 

Sose értettem, hogy lehet az, hogy egyszerre e’kalamulok valamit, utána meg én magam is e’kalamulok valahová. Azt hittem, csak én vagyok ilyen kalamulós, hogy örökké kalamulok (hun kalamútá az éjje’?), meg mást is e’kalamulok közben. Mondjuk így: az éjje’ a konyhába’ kalamútam, aszt e’kalamútam valahová a zságvaarótűt a vaarósládábu’, mostannék mög kőne, aszt

sehun se talá’ják .

Persze, tudom, mer’ én

örökké

csak kalamulok, meg mindent e’kalamulok. Sajnos, lyen kalamulós vagyok.

Eklendezik

Aki eklendezik, az folyton láb alatt van, mint a bolondos felnőtt vagy még kölyök kutya, vagy mint a kisgyerek, az embernek azt várja, hogy mikor lép rá

. Aki csak eklendezik, és nem gyerek már (vagy nem oktalan állat) az, valljuk be, kissé ügyetlen, eklendezése tehát javarészt ennek tulajdonítható. Úgy áll oda a tésztagyúráshoz segédkezni, hogy inkább hátráltatja, mint segíti, aki dolgozna rajta.

Típusjelenség az eklendezés, s ha

többnyire

nem  fizikai, vagy még inkább manuális tevékenységhez kötném, akkor azt mondanám, elég eklendezőt látni mostanság a munkahelyeken, ott is, ahol végképp nem ezt várná az ember.

Baglas

Akkor megint egy újabb somogyi kedvenc:

Baglas az ember haja, ha sokáig nem nyírták meg, és kezd a szénaboglyához hasonlítani. A baglas hajú ember hasonlít a pulikutyára is, ki se lát szinte a haja alól, jobbra-balra szétáll, de csak ha elég erős szálú, mert ha nem, akkor baglas se lehet, mert rálapul a fejére. Baglas tehát csak az erős szálú haj lehet, hogyha túlzottan megnő, és hullámosodásra is hajlamos, mert akkor még jobban szét tud állni, főleg frissen mosottan.

Így áll hát itt rokonságban ember, pulikutya, szénaboglya és anyanyelv.

Fanatizmusról és toleranciáról

Nem állhatom meg, hogy ne másoljam ide a mai termésemből Fernando Savater: A választás bátorsága

című könyvének alábbi részletét. Azt hiszem, ezzel a könyvvel szeretnék hozzájárulni a felelős állampolgárok neveléséhez. Bár terjedne, mint a ragály!

Fanatikus az, aki nem tűri meg maga mellett az életben azt, aki másképpen gondolkodik, mert fél, hogy rádöbben, ő sem annyira biztos a dolgában, mint amennyire látszik abból, amit mond, hogy hisz. Ezért mondja Nietzsche egyik sziporkázó pszichológiájú remekében, hogy a fanatizmus az egyetlen akaraterő, amire a gyenge képes. Seneca viszont nagyon jól ábrázolja az intelligens módon toleráns embert, aki kellőképpen meg van győződve a saját eszméiről ahhoz, hogy ellenségeskedő túlzások nélkül érdeklődjék ellenfelei meggyőződései iránt, akiktől valamit mindig tanulhat:

„A mai gondolatra Epikurosnál tettem szert, hisz át szoktam én menni a más táborába is, nem mint katonaszökevény, hanem mint felderítő.”

Pávai Patak Márta fordítása

Politizálni pedig szükséges

Legnagyobb ellenségünk a nyomor és a tudatlanság.

Politikusaink legnagyobb felelőtlenségét ma Magyarországon abban láthatjuk, hogy ahelyett, hogy tanítanák a demokráciára az embereket, hatalmi ambíciókat dédelgetnek csak, pártérdekeiket helyezik előtérbe, és legkevésbé a polgár számít.

Az emberek zöme azt hiszi, a politika azonos a pártpolitikával, a hatalomért vívott csatározással. Hát nem. A politikai a felelős és szabad polgárok számonkérő magatartása. Hogy miért nincs a faluban még mindig járda, a buszmegálló miért mindig ilyen koszos. És ha kell, akkor a városáért, falujáért felelősséggel kiálló polgáré is. Aki a saját portájáról nem hordja át, mondjuk, az építési törmeléket és szemetet a szemközti nyaraló elé.

Felelősség. Polgári felelősség. Ha a polgár, a civil ember teljesen kiengedi a kezéből a politikát, hallgat a hárító képviselőre, aki azt mondja, őt azért választották, hogy eldöntse, mi a jó nekünk, akkor a szeren lévő politikusok még a végén azt hiszik, tényleg ők az urak, azt csinálnak velünk, amit akarnak. A legkisebb falu polgármesterétől a miniszterelnökig. Mert az biztos, hog mindnek küldetéstudata van, egytől egyig.

Politizálni pedig kell, polgártársaim. Csak nem pártban, hanem pártok felett. A köz érdekében. Nem pártoknak behódolt díszcivilekre, hanem felelős polgárokra van itt szükség, nem igaz?

Csak hát, ahhoz fel kellene számolni először a tudatlanságot, a vakságot.

A Jarama szerzője, Rafael Sánchez Ferlosio írja a Jönnek még rossz évek, és még vakabbak leszünk című esszékötetének Prológusában:

(Estéli harangszó)

Jönnek még rossz évek,

és még vakabbak leszünk;

jönnek még vak évek,

és még rosszabbak leszünk.

Jönnek még szomorú évek,

és még hűvösebbek leszünk,

és még érdesebbek leszünk,

és még rusnyábbak leszünk.

Dunnyog, dullog, dudog

Dunnyog

A dunnyogós ember magában füstölög, még az utcát járva is csak méltatlankodni tud, mindig észrevesz valamit, amin jól el lehet dunnyogni, de szigorúan csak magát emészti a dolgon, ki nem mondaná, nevén nem nevezné, az atyaúristennek se, inkább e’dinnyög-dunnyog

rajta órákig, napokig, hetekig, évekig is akár, attól függ. Mégpedig folyamatosan, megállás nélkül, jövet is, menet is. A jó dunnyogós emberből aztán harapófogóval se lehet kiszedni dunnyogása okát, hiszen ha kimondaná, rögtön értelmetlenné válna a dunnyogás, talán azonnal megoldódna a kérdés magától.

Dullog

A dullogó ember a sérelmein rágódik. Le nem nyelné, ki nem köpné, csak forgatja a szájában, ízlelgeti őket, és közben úton-útfélen dilleg-dullog, hogy lehetőleg mindenki lássa rajta, mennyire sértődött. Arcára van írva a dullogás, messziről látszik rajta. Ha valaki dullogós fajta, akkor annak nemigen lehet kedvére tenni. A dunnyogóstól abban különbözik, hogy valamivel több oka van a dullogásnak, mint a dunnyogásnak. A dunnyogás jobbára öncélú, vélt sérelemmel párosul, a dullogást többnyire kiváltja valami, amit zokon vett a dullogó, aki mérgesen, dullogva-kelletlenül, de mégiscsak megcsinálja.

Dudog

A dudogós ember pörölős fajta. E’dudog otthon naphosszat a párjával. Gyakran dudog rá másnál is, mikor szidja, hogy ezt se, azt se csinálta még meg, pedig a dóga felü’ ráért vóna. Ha két ember csak didegni-dudogni tud egymással, akkor többnyire csak feleselnek, lételemük a szópárbaj, az odamondogatás. Mert a dudogás azért, valljuk be, nem vérre menő háború, inkább csak szokássá vált nyelvelés.

Dino-variációk

Nagyon kedvelem a félperces műfajt, Julia Otxoa kötetében (Különös küldemény) van néhány remekbe szabott darab. Ma egy kedves barátom eszembe juttatta ezeket a dinókat, mikor fölébredtem, s lám, itt is voltak, ideteszem hát őket, bár valahol egyszer már ott voltak. Nem baj, minél több helyen ott vannak még, annál jobb nekünk, nem igaz?

Augusto Monterroso (nicaraguai)

A dinoszaurusz

Mikor a dinoszaurusz fölébredt, még ott volt.

Eduardo Berti (argentin, Párizs)

Egy másik dinoszaurusz

 

Mikor a dinoszaurusz fölébredt, az istenek még ott voltak, és villámgyorsan kitalálták a többit is a világból.

José de la Colina (mexikói)

A művelt asszonyság

Megkérdeztem a művelt asszonyságot, ismeri-e Augusto Monterrosónak A dinoszaurusz

című novelláját.

— Ó, roppant élvezetes mű – felelte –, épp most olvasom!

JOSÉ MARÍA MERINO (spanyol)

100.

Mikor Agusto Monterroso fölébredt, dinoszaurusszá változott. „Rossz színben vagy” – mondta neki Gregorio Samsa, aki szintén a konyhában volt.

Raúl Brasca (argentin)

A dinoszauruszok, a dinoszaurusz

 

Minden álmodónak (vagy inkább alvót kéne mondani?) megvan a maga dinoszaurusza, bár ébredés után jobbára már nem találja. A türelmetlen álmodók mindig fölébrednek, mielőtt jönne a dinoszauruszuk, a türelmetlen dinoszauruszok mindig elmennek, mielőtt az álmodóik fölébrednek. Monterroso elbeszélésében az a csodálatos, hogy az egyetlen olyan esetet mutatja meg, amikor az álmodó ideje egybeesett dinoszaurusza türelmével és a tekintélyes számú olvasóközönség türelmetlenségével.

Pávai Patak Márta fordításai

Pávai Patak Márta

Monterroso magyar dinója után

 

Mikor a dinoszaurusz fölébredt, még ott volt, és ki se halt egészen.

Ekkor aztán ő is fölébredt, a dinoszaurusz meg már nem volt ott.

Hőbölög

Aki hőbölög, az okkal vagy ok nélkül, de elégedetlen, és ennek hangot is ad. Többnyire magában, nem látványosan, inkább csak a rend kedvéért, dúlva-fúlva, mert már úgy tartják számon, hogy ilyen az alaptermészete, hát megfelel neki. Hőbölgős fajta. Semmi sem tetszik neki, és meg is mondja. Hőbölög, ha nincsen féltartós zacskós tej a boltban, hogy a postás nem hozta meg időben a méhészújságot.

A hőbölgős fajta már csak ilyen: sehogy se jó neki. Lételeme a méltatlankodás, különben hol a hőbölgés?

Böllenkedik

Aki böllenkedős fajta, az szereti a másikat piszkálni. Jobbára inkább szeretetből, élvezetből, mint gonoszságból, mert aki böllenkedik, az nem rossz, csak benne van a kisördög, nem hagyja nyugodni. Akkor érzi jól magát, ha a másik idegein zongorázhat. De az is előfordul, hogy addig böllenkedik, amíg a másik megunja, és móresre tanítja. Akkor meg már többnyire késő, a böllenkedős pórul jár. Itt a vége, fuss el véle.