Marosszéki Feri emlékére

 

Látlak magam előtt, ahogy nevet a szemed, „Ej, amikor azzal csikóval átugrattam a Gyöngyszem kerítésén!”, ott volt a mondatod mögött egy egész élet, minden, ami kimondott és kimondatlan, és most, hogy látlak mosolyogni itt ezen az utolsó fényképen, minden emlékem abba a távoli képbe sűrűsödik össze rólad, amelyikről csak a mesélésedből ismerhettelek.

Hát te is elmentél a többiek után, akikre már csak emlékezhetünk a régi Leányfaluból, azokból az  időkből, amikor még szólt a kolomp a révnél, ha taxit kértek ideátról a szigetre, amikor az utcán még köszöntek egymásnak az emberek, mert mindenki mindenkit ismert, ha a saját nevén nem is, de a ragadványnevén mindenképpen.

Örülök, hogy ismerhettelek, hogy valamit még én is érezhettem abból a faluból, ami valamikor lehetett, mert olyan már soha többé nem lesz, és mostantól te is hiányzol belőle, aki még mesélhettél róla.

Isten veled, Feri!

Reklámok