Anthropophobia praecox

Unalmasak az emberek. Folyton csak fújják a magukét, nem látnak tovább a saját orruknál. Ha lehet, kerülöm a társaságukat. Nem is kényszerülök rá, hogy érintkezzem velük, mert életem legnagyobb részét az erdőben töltöm. Az erdei vöröshangyák társadalomszervező tevékenységének leírásán dolgozom éppen. Ez a második ilyen tanulmányom. Az első a régió gyászcincér-populáció alakulását elemezte, különös tekintettel a másodgenerációs példányok szaporulatára. Ha tehetem, harmadik témámat is a rovarvilágból merítem. Talán a fürkészfélék családjáról. Több mint hatezer ismert fajuk van, azt hiszem, ezzel már sokat elmondtam róluk. Mi akármilyen sokfélék vagyunk is, mégiscsak egy fajt alkotunk. Sokkal változatosabb és specifikusabb nálunk minden állat. Ha a fajmeghatározásban egy kicsit jobban elmélyülnék, nem kizárt, hogy újabb hazai fajt is fölfedezhetnék. Sajnos a legkiválóbb entomológusunk, Dr. Tevenyakú, csak így becézték a kollégái, bár akadt néhány feledékenyebb köztük, főleg az idősebbje, aki Sárgalábúnak szólították, nyilván mert arra emlékeztek, hogy a Camelolaemus kitrinuphormus magyar rendszertani nevével azonos módon becézik, csak azt felejtették el, hogy melyik a kijelölő jelző a szerkezetben.

Mint már az elején is mondtam, nem kedvelem fajtársaim társaságát. Tudós elődeim, akiktől szívesen tanulnék, már nincsenek az élők sorában, a jelenkoriakkal meg csak virtuálisan érintkezem a világhálón. Szerencsére a régiek munkáit is elolvashatom digitalizált formában, úgyhogy anyagban nem szenvedek hiányt szinte soha, ha éppen nem terepen vagyok, akkor a Svéd Királyi Akadémia Könyvtárának gyűrűsféreg-leírását is böngészhetem akár, és ki se kell mozdulnom hozzá a könyvtárszobámból.

Ha tehetném, a nap huszonnégy óráját végigdolgoznám. Az alvás helyettesítésére sajnos még nem találtam ki jó módszert, bár kísérleteztem vele már eleget, de napi hat és fél órát kénytelen vagyok végigaludni éjszaka, így kibírom a nappali egy óra ebéd utáni alvással. Előfordult már a praxisom során, hogy terepen elaludtam, és nagyon mérges lettem, mert akkor éppen egy orrszarvút tanulmányoztam, a rovarvilágban roppant ritka, pigmenthiányos példány volt, és olyan pontosan szerettem volna megfigyelni testének minden porcikáját, hogy nagyítóval a kezemben elaludtam, és mire fölriadtam, az orrszarvú természetesen már messze járt.

Így élek, magam osztom be az időmet, az étkezésemre odafigyelnek a szüleim, azt mondják, azon az egyen lehet lemérni, hogy még gyerek vagyok, bár állítólag a velem azonos korúak még nem szeretik a spenótot. Most múlt egy éve, hogy érettségiztem, szeptemberben betöltöm a tizet, és egyetemista leszek. Természetesen távoktatással tanulok, nem bírnám elviselni éretlen évfolyamtársaimat, mert állítólag a mai napig az az egyetemisták legfőbb szórakozása, hogy lazán végigbulizzák a hetet, aztán a hétvégén ráerősítenek. Nem tudnék azonosulni ezzel a maradi életszemlélettel, én ezt a fejlődési szakaszt kihagyom a életemből.

Reklámok