Szent Rozália maszkban

Mára a Giornale di Sicilia egyik tegnapi cikkét hoztam nektek. Így szól:
Koronavírus – Szent Rozália véd bennünket: maszkos arca kivetítve Palermo házfalain
Palermo házainak, palotáinak homlokzatáról Szent Rozália maszkos arca tekint ránk.
Az ExVoto művészeiből és kulturális munkásaiból álló közösség alkotása. Az ábrázolás a múltat idézi, azokat az időket, amikor a Santuzza, a mi kis Szentünk megszabadította a várost a pestistől.
Most azért e fohász a szenthez, hogy szabadítsa meg Palermót, de ne csak a koronavírustól.

Elment a görög baloldal legendája Manólisz Glezosz (1922-2020)

A kép forrása: https://www.tovima.gr/2020/04/01/society/o-ieronymos-tha-telesei-tin-eksodio-akolouthia-tou-manoli-glezou/

Március 30-án 98 esztendős korában elhunyt Manólisz Glezosz, a görög baloldali eszme élő legendája.

A baloldal történetével elválaszthatatlanul összefonódó harcos temetése a szükségállapot miatt szűk családi körben lesz.

Három évvel ezelőtt Manólisz Glezosz találkozott Ierónimosz athéni érsekkel, és információk szerint akkor fejezte ki az érseknek azon kívánságát, hogy egyházi temetéssel búcsúzzanak tőle, és az érsek személyes felelősséget vállaljon ennek megtörténtéért.

Manolisz Glezosz olyan szerencsés volt, hogy a 20. század nagyjaival is találkozhatott.

Olyan nevek, amelyek megváltoztatták a történelem menetét, olyan emberek, akik eszményeikért harcoltak, olyan politikusok és művészek, akiket ezrek imádtak. Pont ahogyan őt magát is.

Glezosz találkozott Arafattal, Maóval, Picassóval, Chávez-szel, ám ő bizonyára a Fidellel és a Che Guevarával való ismeretségét tartotta legtöbbre.

„Fidelt és Che Guevarát 1963-ban ismertem meg, amikor Kubába mentem” – emlékezik vissza Glezosz a Vice-nak adott interjújában, majd így folytatja: — Fidelt pedig egy baseball-meccsen ismertem meg. Ő már tudott rólam. Nem gondoltam volna, hogy Kubában ennyire ismert lennék.”

Találkozásuk egyébként nem is röpke néhány percig tartott, hanem hosszúra nyúlt beszélgetésben végződött, melyben szót ejtettek Kuba elszigeteléséről, az Egyesült Államok szuperhatalmáról, vagy Görögország akkori helyzetéről is.

— Végighallgattam a hétórás nagy beszédét. Pontosan mögötte álltam. Aztán megvitattuk a nemzetközi helyzetet. Emlékszem, a beszélgetés közben egyszer csak fölpattant: «Idenézz, Manólisz», azzal elhúzta a függönyt, és odakint megjelent egy amerikai hajó. «Ti jobb helyzetben vagytok, mint mi», ezt mondta, és igaza volt – tette hozzá nyomatékkal Manólisz Glézosz.

A két harcostárs viszont arról is beszélt, hogy mikor kell forradalomnak jönnie. «Amikor érettek rá a körülmények», mondta Fidel, «erővel nem kell forradalmat csinálnunk». És Glezosz ezzel tökéletesen egyetértett.

— Ott, Kubában ismertem meg őket, Che Guevarát is, aki akkor gazdasági miniszter volt. Azokat is megismertem, akik a havannai bevonulást kezdték, akik a Granmától a pártlaptól jöttek. Ez nem valamiféle hadsereg volt, ami parancsolni jött. Forradalom volt, azzá fejlődött. Ahol csak megfordult, tovább erősödött, mert igazságos követelésekkel állt elő – emlékezik vissza Glezosz arra a megható beszélgetésre.

— Hogy értsd is, mire gondolok, a taxis a szálloda előtt ahol laktunk, fel volt fegyverezve. Mikor egy rendszer nem fél a felfegyverzett népétől, akkor az nem diktatórikus. Hogy lehetnél diktátor, mikor a lakosság döntötte el felvonulásokon, hogy mi történjen? Ők maguk döntötték el. Hol itt a diktatúra? – mondja végezetül.

Búcsúzóul Raúlnak üzent Glezosz Fidellel

Az elhunyt vezér öccsének, Raúl Castrónak üzent Manólisz Glezosz búcsúzóul Fidel Castróval.

Ahogy írja: «Viva Cuba, Viva Cuba, Viva Cuba. Fidel, Che Guevara, te és a kubaiak, ti megtanítottátok nekem, amikor fél évszázaddal ezelőtt Kubában jártam, mert a gyakorlatba ültettétek harcaitokkal és áldozataitokkal. A szabad Latin-Amerika és a teljes szabad emberiség víziója marad is vízió, sőt megelevenedik és óriásivá nő, miután Fidel biológiai értelemben visszavonult, mert Fidel mint vízió, mint idea nem halt meg, él és éltet valamennyi rabszolgát, valamennyi harcost.

A bejegyzés alapjául szolgáló két újságcikk linkje:

https://www.in.gr/2020/03/31/greece/manolis-glezos-gnorimia-ton-fintel-kastro-kai-ton-tse-gkevara/

Ο Ιερώνυμος θα τελέσει την εξόδιο ακολουθία του Μανώλη Γλέζου

Hollandia nem az idős embereké

R. ALONSO DE LA TORRE*

Fekete legenda. A spanyolnátha és a spanyolbaj az idősek iránti szeretetünknek tulajdonítható

 

Az 1918-as influenza 40-50 millió embert vitt magával. Bizonyított, hogy az Egyesült Államokban tört ki, és úgy terjedt át a háborús Európára, ahol könnyű volt megfertőződni. Egyetlen európai országban sem tájékoztattak a világméretű járványról, nehogy tovább demoralizálják a lakosságot és a hadsereget. Európaiak ezrei haltak meg influenzában, de cenzúrázták az adatokat, az újságok nem írhattak róla.

Spanyolországban más volt a helyzet. Nem állt hadban, és itt a 300.000 halottat nem lehetett másnak a számlájára írni, mint az átkozott nátháéra, úgyhogy az újságok bőséges tájékoztatást adtak a pandémiáról. Száz szónak is egy a vége, úgy nézett ki, mintha az influenza csak a spanyolokat érintené, mikor aztán a háború véget ért, és a halottakat Európa többi részén sem lehetett már a golyókra meg a bombákra fogni, a pandémia jutott főszerephez, és mivel addig csupán Spanyolország adott tájékoztatást róla, spanyolnáthaként vonult be a történelembe.

Kicsit hasonló történt a XVI. században a szifilisz esetében is, amit Hollandiában, Itáliában, Portugáliában és Észak-Afrikában is spanyol rühként ismertek. Ez a betegség is jól érzékelteti, hogy idegengyűlölet és betegség milyen szoros összefüggésben áll egymással immár 500 esztendeje. A szifiliszt tehát nápolyi bajnak mondták a franciák, lengyel betegségnek az oroszok, britnek a haitiak és kereszténynek a törökök. Most a koronavírussal is némiképp hasonló a helyzet az Egyesült Államokban, ahol Trump folyamatosan kínai vírusról beszél.

Európában egyetlen ország sem hibáztatja közvetlenül a kontinens másik országát a pandémia miatt, de bizony eltitkolnak adatokat, és mivel az idegengyűlöletet nem lehet eltitkolni, ki is használják, hogy más országokat okoljanak, amiért nem védekeztek kellőképpen a pandémia ellen, aztán az Európai Uniótól kérnek segítséget. Ez a helyzet alapvetően Hollandiában. Ott a járvány elleni küzdelem felelős vezetői Spanyolországot vádolják, amiért időseket is ellátnak a kórházak intenzív osztályain, miközben a Benelux Államokban nem vihetnek kórházba időseket, sem nagyon gyenge állapotú betegeket. Mintha érvekkel szolgálnának a miniszterelnöküknek, hogy ne támogassa a gazdasági szolidaritást koronabónusz vagy kölcsönös adósság formájában, és azt mondanák neki: — Ne adj nekik pénzt, mert majd arra fogják költeni, hogy idős emberek életét mentsék meg, és ez nem kifizetődő.

A koronavírus halálos áldozatainak számára vonatkozó, áttekinthető spanyol adatszolgáltatás némiképp hasonló helyzetet teremt, mint az 1918-20-as influenzajárvány idején. Hollandiában az idős halottakat nem számolják, mert nincsenek kórházban, Franciaországban nem számolják az idősotthonokban elhunytakat, és Európában úgy általában véve csak a közvetlenül a koronavírus következtében elhalálozottakat veszik figyelembe. Mivel nem titkolunk el halottakat, nagyobb is a számarány, az örökösen lappangó idegengyűlölet pedig elvégzi a továbbiakat.

A Nextstrain segítségével felállított génszekvencia azt igazolja, hogy a koronavírus első esetei Németországból (Kanári-szigetek) és az Egyesült Királyságból (Baleári-szigetek) érkeztek, de Svájcot, mint a Kínával bankkapcsolatban álló országot is kimutatta importőrként. Vagyis a mese, amit Észak-Európában elhisznek, hogy a vírus azért terjed, mert a déli országok olyan rosszul csinálják, és mert olyan jól bánnak az idősekkel. Csakhogy azt elfelejtik beleszőni a mesébe, hogy a turisták meg ezeknek a gazdag országoknak a felelős vezetői hurcolták be a vírust mind Olaszországba, mind Spanyolországba, ahol a 2008-as válság nyomán megszorításokat kellett végrehajtani az egészségügy terén; ezek a gazdag országok pedig nem hoznak drasztikus intézkedéseket, ezekben nincs helye az öregeknek: ott ha megöl a koronavírus, nem is tartanak számon.

* Publicista, az Extremadurai Drámaművészeti Főiskola igazgatója. Spanyol nyelv- és irodalomtanár.

Eredeti megjelenés linkje:

https://www.hoy.es/extremadura/holanda-viejos-20200330000402-ntvo.html?fbclid=IwAR3h0gtBdzQi7SUtSAhS2SBEvF37IP8kCzxPuOwg1NiMlmxmIdLlkSHbiHs

A spanyol járványról

Az Est 1918. december 28-ikai számában ez áll:

Hatmillió ember halt meg spanyol járványban. A Times december 18-iki száma hosszú cikkben számol be arról a pusztításról, amelyet a spanyol járvány okozott világszerte. Nem túlzás — írja az angol lap —, ha az áldozatok számát hatmillióra becsüljük. A rettenetes járvány három hónap alatt szedett ennyi áldozatot. A világ minden államában megakasztotta az üzleti és társadalmi életet és közgazdaságilag is kimondhatatlan károkat okozott. A hírhedt »fekete pestis« járványa óta ilyen pusztítást járvány még nem okozott és egyedül Indiában három millió ember halt meg spanyol betegségben. Bombayban 15 000, Delhiben pedig, amelynek csak 200 000 lakosa van, 800 ember halt meg naponta. Panjabban 250 000 ember pusztult el. Dél-Afrikában is rettenetes volt a járvány hatása. Cape Townban a bennszülöttek között volt irtózatos a pusztulás, Samoa-ban a bennszülöttek 80 százaléka esett át a spanyol betegségen. Érdekes, hogy a fehér faj ezeken a vidékeken jobban ellenállott. New-Zeelandban minden nyilvános üzemet be kellett zárni.
Rettenetes volt a pusztítás Amerikában is és Kanadában nem kevesebb mint 108 orvos halt meg spanyol betegségben. Ontario kanadai államban novemberben ötezer volt a halottak zárna. Az amerikai indiánok egy nagy részét pusztította ki a járvány. Spanyolországban, ahonnan kiindult, szintén mérhetetlen volt a pusztulás és Barcelonában 1200 ember halt meg naponta. Ebből a statisztikából Franciaország, Németország és Ausztria-Magyarország (a Times még mindig csak így ismer bennünket) is kivette a részét. Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a háborúban elesettek, sebesülések és betegségek következtében elhaltak száma négy és fél év alatt körülbelül húsz millió volt, akkor a spanyol betegség három hónapja alatt a mortalitás ennek ötszöröse, és négy és fél év alatt ilyen arány mellett 108 millió ember pusztult volna el spanyol betegségben és a velejáró tüdőgyulladásban. Rettenetesebb erejű járvány még nem lépett fel a világon!

Alább pedig az aznapi mérleg:

— Négy halott. Karácsony második napján négy áldozata volt a spanyol járványnak. Egy haláleset fordult elő a kerületekben, hárman pedig a Gellért-kórházban haltak meg. A tiszti főorvosi hivatal kimutatása szerint tegnap 61 új megbetegedés fordult elő a főváros területén, ebből 38 esetet a kerületekből jelentettek be. A kórházakból a tegnapi nap folyamán tíz beteget bocsátottak el gyógyultan, úgy hogy az összes kórházi létszám jelenleg 1173, az üres ágyak száma pedig 842.

 

 

Búcsúm Veronkától

In memoriam Adorján Istvánné (1947-2020)

Miközben Zoltán atya el-elcsukló hangját hallgatom, tőled búcsúzik, Veronka, keresi nagyon a szavakat, hogy még jobban el ne érzékenyüljön, a kilátszó betonvasat figyelem magam előtt virágtartóban. Lekopott róla az anyag. Az apró, fehér, tölcséres, bordó szárú kis virágot már kezdettől csodálom, sokadszorra is bizonyítja előttem, hogy a növényi létezésnél nincs kitartóbb ezen a földön. És akkor egyszer csak rászáll a virágra egy méhecske. Nem tudom, melyik fajtából való, nagyon fényes a potroha, a földi poszméh szőrösebb, a házi méheink meg tizennyolc fok alatt nemigen repülnek ki a kaptárból, márpedig akármilyen kellemes időt adott is a Jóisten a temetésed napjára, Veronka, tizennyolc fok itt még a napon sincsen. Fázom is, csalóka ez a februári tavasz. Hiába süt a nap, folyton úgy érzem, hogy valaki eltakarja mögöttem, nem süti a hátamat.

Nem hallom a kántort, énekelek is, nem is, a méhet figyelem, kitartóan végigjárja a virágocska minden egyes tölcsérét. Akárhogy van is, még nem tettük teljesen tönkre ezt a földet. Lám, ez a kis virág is túlélte a telet, ilyen gyöngén, ilyen árván, és ez a méh is kirepült, előmerészkedett ebben a jó időben.

Sokat tettél a faluért. Első találkozásunkkor szíved szerint nekünk is megengedted volna, hogy úgy épüljön a házunk, ahogyan eredetileg terveztük, örültél, hogy egy régi leányfalusi visszaköltözik, ámde az áthághatatlan (?) rendeletre hivatkozó műszaki ember belekötött a tetőbe. Hiába győzködted, nem engedett. Sok fölösleges munka árán áttervezett házzal, tetővel végül csak ideköltöztünk.

Lefelé tartottam a templomba, útközben a hangodat hallottam, Az én kedves kis falumban karácsonykor / Magába száll minden lélek, mint azon a karácsony estén, amikor az éjféli mise előtt még A Líra Gyalogosaival karácsonyi verseket olvastunk föl a kórusban. Abban az évben te is ott voltál közöttünk, Ady versével. Elszaladtak az évek, Veronka.

Nem tudom, az előttem haladók közül észrevette-e valaki, szerencsére senki nem lépett rá, úgyhogy szépen föl tudtam venni azt a nünükét a temető előtti út kövei közül. Nem is tudtam, hogy a nünüke is ilyen remek tetszhalott. Azt már régóta tudom, hogy nagyon korán előmerészkedik, de hogy ilyen jól mímeli a halált, azt most látom először. Látod, élet és halál mennyire elválaszthatatlan! Te meghaltál, de hamarosan két unokád is születni fog.

Egy kidőlt fakereszt előtt állok. Rádőlt a sírra. Nézem, alatta bújna ki a téltemető. Hallgatom a kántort, a valaha meghalt és a jövőben gyászolandó katolikusokért szóló örök búcsúéneket, elmerülni benne/csendes, tiszta tó, és már tudom, hogy miután az atya beszentelte a sírodat, és elénekelték, hogy örök nyugodalmat adj, ó uram, neki, örök világosság fényeskedjék neki, én majd arrább tolom azt a keresztet a síron, hogy a téltemető tudjon rendesen kibújni alóla. Isten veled, Veronka, most már megpihenhetsz. Bár fáj a hiányod, de megy tovább az élet, ahogy Katinka lányod is mondja majd a Faluházban az agapén, aki a negyedik gyermekét várja.

 

Katerína Anjeláki-Rooke (1939-2020)

E hó 21-én meghalt Katerína Anjeláki-Rooke görög költő, aki tizenhét esztendősen publikált először verset folyóiratban. Kazantzákisz ajánlásával. Személyesen sosem találkoztak, mire érettségi után kiment volna hozzá Franciaországba, Kazantzákisz meghalt. Ezzel a versfordításommal búcsúzom tőle. 2001-es dátum alatt találtam a Görög versfordítások című mappámban.

Jannusza és ami nem látható

 

Megmutatnák magukat nekem, ha nem szenvedtem volna?

 

Kövek és füvek,

tárgyak, melyeket piros halállal

takar be az alkony

előbújnak csöndjükből

s nem beszélnek – ellenkezne

a természetükkel – hanem az asszony

igazát jelentik

mert a sajátjukat mutatják meg neki.

A tengernek van egy másik arca, a szikla

a rigónak, az ág

a virág indulásának, a sár.

A borongós élet ereje

bibében és porzóban tör ki

ziháló lélegzetekben, mint amelyek

téged valaha béklyóba vertek.

Most odalent, mélyen odalent, érzed,

érzed, milyen illatos, ami nem látható?

Caligula helytartója

Ilyen se fordult még elő velem, hogy aludnom kellett egy előadásra, hogy fölfogjam a zárókép üzenetét, most pedig ez történt. A Szkénében adták a darabot, a Vádli alkalmi társulás előadásában, Nagypál Gábor főszereplésével és Szikszai Rémusz rendezésében. Nyolcvan perc tömény filozófia, talmudi kérdések-válaszok, bekerülhet-e a császár törpe szobra a zsidók templomába vagy sem. Emberi agyamat színház ennyire ritkán tornáztatta, mint ez, lankadatlan figyelemmel koncentrálni nyolcvan percen keresztül, bizony, ettől elszoktam, és talán ezért is lehet, hogy Petronius utolsó mondata fölött elsiklottam. Viszont az utolsó kép nagyon is eleven, egészen egyértelmű a szimbolikája, nem is értem, miért nem értettem akkor és ott, talán mert nem is hangzott el az az utolsó mondat, amit hiányoltam, hanem csak Petronius sírós-kétségbeesett arca volt a lényeg, ahogy kinyitja a díszes ládikát, melyen a császár miniszobra áll, és elővesz belőle egy hatalmas tégelyt, benne valami torzszülött, magzati pózban. Hát igen. Hiába halt meg Caligula, hiába hogy most már nem kell a császár szobrát bevinni a zsidók templomába, születnek utána még gonoszabbak, és jaj lesz nem csak a zsidóknak, hanem az egész emberiségnek. Suetoniusnál végigolvasva rádöbbenhettem, volt kitől kegyetlenséget tanulniuk az utódoknak, kínzásban, zsarnokságban, és jönnek is utána, Claudius után Nero, utánuk pedig a többiek, és a sornak még nincs vége.

Szólni kellene a díszletről, a jelmezekről és a zenéről, mert minden kitűnő, írtak róla már mások, nekem most az tűnt föl, hogy rövid időn belül, a kaposvári DiPietro-darab előadása után itt is remek megoldás, hogy a díszletet görgőkön tologatják ide-oda a szereplők, és mozdulataik beleszervesülnek a jelenetbe, így kerek az előadás.

https://szkene.hu/hu/eloadasok/bemutatok.html?eloadas_id=5006