Drága Jóska, szép novemberi napokat kívánok! Tegnapelőtti válaszomból vettem, írtad, nem érsz rá, zsúfolt a november, családi és egyéb elfoglaltságaid miatt nem jó az időpont, amit találkozónkra javasoltam. Közben eltelt egy nap, este lett, és ma reggel már nem ébredtél föl.
Tudom, hiszen hát mindannyian tudjuk, így van ez, vagyunk, aztán majd nem leszünk, ki előbb, ki utóbb, egyszer mindenki sorra kerül. De te? Te súlyos beteg se voltál, mint aki már évek óta küzd a kórral és bizakodik, téged halálos baleset sem ért, hát akkor egyszerűen csak elfáradt a szíved?
Jóska! Hogy szerettél bennünket! És már múlt időben mondhatom, milyen jó, hogy az utóbbi években köztünk lehettél Szentendrén az Ínyencben!
Haláloddal elmondhatatlan veszteség érte a családodat, bennünket, mindenkit, akinek a magyar irodalomhoz szemernyi köze is volt, mialatt te dolgoztál benne, érte, vele. Hogy a te szelíd, okos, értő hangod mennyire fog hiányozni! Nincs arra szó.
Nemrég még a hetvenedik születésnapodat ünnepelted, és a hetvenötödiket már nem éred meg, bezárult a két évszám között a zárójel, és én is csak toporgok itt magamban, írom ezt kétségbeesetten, mintha most azzal, hogy leírom, megtörténtté tenném! Jóska, nem lehet, hogy ez csak egy gonosz tréfa, hogy csak úgy álmodtad, hogy nem ébredsz föl többé? Ne hagyj itt bennünket! Ne hagyj magunkra bennünket! Hallod?! Hallod?! Nagyon hiányozni fog a te hangod ebből az országból!
De jaj, tudom, az önző énem mondatja velem mindezt, pedig ha igazán rend uralkodik az Univerzumban, akkor a fájdalommal, a gyásszal együtt tudomásul kell vennünk, hogy lezárult egy életpálya. Jóska lelke visszatért az örök körforgásba, mert ő már megtanulta, amit mi még nem tudhatunk itt, ezen a Földön. Isten veled, drága barátom!
Kívül-belül irodalom 
Hozzászólás