Kinek a bőre

Már elmúltam tizennyolc, az érettségik után augusztusban, mint előtte minden évben, diákmunkásként a Patyolatnál dolgoztam. Szerettem volna kipróbálni az éjszakás műszakot, milyen az, amikor mások alszanak, a gyárakban, üzemekben meg dolgoznak. A tényleges élményre magára nem emlékszem, hiszen majdnem mindegy volt ott bent az üzemben, hogy milyen napszak van, hiszen természetes fény nem is jutott be a mosodába vagy a mellette lévő csarnokba, ahol a tiszta ruhákkal teli hatalmas ládák meg a kalanderek sorakoztak. A sarokban harminc vagy hány literes szódásballon, el lehet képzelni a szóda hőfokát az ötvenfokos helyiségben, mert igen, legalább ötven fok volt, nem felejtem el a férfi arcát, amint a gép előtt állva szedegeti ki a tiszta lepedőt, és megtörli izzadt homlokát, mit számít, a vasaló majd úgyis elintézi a higiéniát. Ha polgári öntudatra ébredésem lépcsőfokait kellene rekonstruálnom, az egyik állomása mindenképpen a Patyolat volt, ez az utolsó év, melyben nem is dolgoztam végig azt a három hetet, amit eredetileg elterveztem, mert valami miatt összekülönböztem a művezetővel. Igazságérzetért már óvodás koromban sem kellett a szomszédba mennem, de a társadalmi igazságosságérzetem fejlődésében igen komoly szerepet játszott a Patyolatnál eltöltött idő. Emlékszem a gondolatra, ahogy forr bennem az indulat, nyilván az is lehetett az összekülönbözésünk egyik oka, hogy nem álltam meg szó nélkül valamilyen igazságtalanságot. Az indulatot nyilván a tehetetlenség vezérelte, hogy nincs eszköz a kezemben, legfeljebb fölmondhatok és elmehetek. Én elmegyek, de a többiek itt maradnak, és nem is tudják, mennyire kizsákmányolják őket. Nem tudom, hogyan szerettem volna öntudatra ébreszteni őket, de a frusztráltság érzése maradt meg bennem, hogy nem sikerült.

Sose voltak néptribuni ambícióim, vezető is talán utoljára a Mókus őrs vezetője voltam általános iskolában, meg egyszer brigádvezető az őszi almaszedő táborban, de ettől eltekintve magányos harcos voltam, a saját bőrömmel együtt legfeljebb a hozzám legközelebb állók bőrét vittem a vásárra. Rendszerkritikus voltam világéletemben, az is maradok, eszmének sosem hódoltam, nem is fogok, a rendszerváltás mámorát nem éltem át, bennem sokkal, de sokkal mélyebb nyomott hagyott az a politikai nagygyűlés, amely 1987 késő őszén lehetett a Budaörsi úti Kollégiumban. Több helyen meséltem már erről, zsúfolásig megtelt a lepény, érezni, hogy forr a hangulat, nem tudom, hogy Sajó Laci Vének tanácsának jelenetei előtt vagy után vagyunk, amikor kiszállt a politikai rendőrség a Kádár- és Brezsnyev paródiák miatt, mindenesetre nagy a várakozás. Az asztalnál a Magyar Demokrata Fórum három képviselője (legyen Csoóri, Csurka, Bíró, nem biztos, hogy ők voltak, de akár ők is lehettek volna, Csoóri biztos). Hogy mit mondtak, arra nem emlékszem, de arra igen, hogy egyszer csak megjelent néhány félszeg fiatalember, azt mondták, ők a FIDESZ képviseletében jöttek, előadták, mit szeretnének, és akkor a fórumosok odaültették őket maguk közé. Hiszen egyet akarunk. A beszélgetésre magára egyáltalán nem emlékszem, fogalmam sincs, mi hangzott ott el, bár nem nehéz kitalálni, két fontos momentumra viszont igen, amikor a közönség sorából fölállt valaki, és azt mondta, ő a demokratikus ellenzék képviseletében van itt, és felajánl a FIDESZ-nek X mennyiségű Sirály papírt a szamizdatjaik sokszorosításához. A másik felszólaló azt kérdezte, a FIDESZ elnevezésnek van-e köze a latin fides, -ei szóhoz, ami hűséget jelent.

Politikai eszmélésem ideje ez, soha, de soha nem tudott megtéveszteni pártígéret, ha pártpreferenciát mondhatnék, akkor talán a régi-régi szocdemeket választanám, még mielőtt két vezetőjük naivan, a tagság megkérdezése nélkül lepaktált Kun Béláékkal. Ők sokat tettek a munkásokért. Szóval nincs, nem is volt pártpreferenciám, elmentem négyévente szavazni, legtöbbször esélytelen kispártra szavaztam, csak az utóbbi időkben lettem taktikai szavazó, de sajnos mindig csalódnom kellett.

Ezt a hosszú bevezetőt természetesen a tegnapi tüntetés, a Polgári Ellenállás margójára szánom. Puzsér Róbert nagyot vállalt. Kusstörvény ide vagy oda, ha most sikerült felébreszteni az ország polgárságában szunnyadó öntudatot, akkor tényleg történelmet írunk, és jöhet ide ezután bármilyen párt, az állampolgári kötelességüket teljesítő, sorsukért felelős, jogaikért bátran kiálló polgárokat többé egyetlen kormány sem tudja földbe döngölni.