José Ruiz Rosas (Lima, 1928-2018)

VÉGSŐ lakhelyem ott legyen,
ahol a nyugalmas térben
rekettye, jázmin, citrom terem,
azon a távoli kis helyen.

Idegen a kert, mondják bár,
egyre megy: az egész föld a miénk
nem csak az a vékonyka sáv,
ahol az ösvény egyszer csak kitér.

Onnan, ha testem már a síré,
e tömeg sejtjei is szétoszlanak
a végtelen teljesség felé.

Sóhajaim egybeolvadnak,
néma, halovány kegyelmi fény,
az előttem távozottakkal.

(Arequipa, 1971)         

Pávai Patak Márta fordítása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.