Kalandtúra

Még útvonalterv alapján is eltévedek. Az a baj, hogy nem jó irányba indulok el. Hiába tudom, hogy merre kell menni, amíg nincs meg az irány, egy helyben toporgok, mint aki keresi az északot, bár azt is hiába tudnám, az se segítene. A telefonomon mozog a kék kör, követ a Lurdy-házba is. Próbáltam megfejteni, honnan az elnevezés, de nem találtam rá, Lurdy-csoport, biztos valamelyik tulajdonos, de nem is ez érdekel igazán, hanem az irány. Ha már itt vagyok, körülnézek, igazán üdítő most ez a hely a kinti felfordulás miatt. Építik a villamossíneket, minden föl van túrva a Róbert Károly körúton, egyetlen ember, akit megszólíthatnék, nem tud rendesen magyarul, fogalma sincs, mit kérdezek. Mindegy, átprogramozom az útvonalat, most már a Lurdy-ház a kiindulópontom, és lám, arra kellett volna mennem egyenesen, amerre indultam volna. Mindig az első gondolat a legjobb, beigazolódik ismét. Megyek, megyek. Egy híd alatt vezet át utam. Azt a mocskot, ami ott van! Az túltesz minden eddig híd alatti mocskon, amit életemben láttam. És a környék is, lehangoló raktárépületek, cégek, a másik oldalon a hajdani sertésvágóhíd romjai. Átmegyek a másik oldalra, ott talán lesz majd egy kis árnyék, mert vadul tűz a nap. Egy idő után elfogynak az épületek, a kitaposott fűben megyek tovább, látszik, hogy autóval is itt járnak, de nem baj, megyek, megyek, megyek a hőségben, és nem tudom, hol van még a végcél, egyelőre semmi nem utal arra, hogy itt a közelben egy irodaház lehet. Lepusztult épületben különféle cégek, jó időbe telik, mire megpillantom a víztoronyra néző Mester utcai irodaházat a semmi közepén.

A sertésvágóhídról készítettem képet, ha a telefonom visszakerül, majd előcsalom belőle, addig is érdemes elolvasni az Index fényképes cikkét a környékről.

Ilyen kalandos úton értem tegnap a szervizbe, ahol remélem, hamar megcsinálják a telefonomat, mert a régit használni se tudom, a kölcsönkészülékemen nincs se fényképező, se internet, telefonálni viszont lehet vele, végső soron arra is szolgálna egy telefonkészülék, nemde bár?

Reklámok

2 hozzászólás a(z) “Kalandtúra” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s