In memoriam Kertész Zoli (1961-2017)

 

 

Majd holnap. Holnap írok. Ma születésnapom van. De holnap, holnap megkérdezem, hogy vagy, fölöslegesen, mert tudom, úgyis tudom, hogy nem jól. Hogy is lehetnél jól. Átkozott rák. Hát nincs ebből menekvés senkinek?

Egy kicsit jobb, azt mondtad legutóbb. Nem is válaszoltam, halvány reménysugár volt bennem, hogy hátha, hátha, aztán elsodortak fontosnak vélt dolgaim, ide, oda, amoda tekingettem a gépemből, miközben te nyilván szépítettél kicsit a helyzeten, azt írtad, az infúziók jók, de állandóan a vécére jársz tőlük. És nem tetted hozzá, hogy a saját lábadon már ki se tudsz menni. Hogy egyre gyöngébb vagy.

Az alatt a pár nap alatt, amíg távol voltam, te a legutolsó erőtartalékaidat is fölélted. Most nincs tovább. Vége. Elmentél a húgod után. Vajon milyen téridőben találkozol vele? Rád ismer-e egyáltalán ez után az elmúlt jó negyven év után?

Dadogni tudok csak tehetetlenségemben. Megint elment egy társunk. Fölmérhetetlen veszteségeink sorába álltál hát, Zoli, te is, már csak gondolatban lehetsz ezután velünk. Legyen könnyű neked a föld, mondják, de az csak a tested, amit letesznek majd, a lelked már elszakadt tőle, legyen könnyű neki az elválás innen. Isten veled!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s