Az örök párbeszéd

A Spanyol Elbeszélők legújabb kötetének (Miguel Delibes: A patkányok) fordítása közben,  a korrektúra olvasásakor, de leginkább így utólag visszagondolva látom, mennyi igazság van a kijelentésben, hogy végső soron mindnyájan azt a történetet írjuk, hovatovább annak a történetnek a szereplői vagyunk, amelyikben megtaláljuk a helyünket, ahol ismerős a táj, ismerősek színek, szagok, emberek, ahol egy-egy történet oly közelinek tetszik, mintha velünk esett volna meg.

A patkányok nagyapáim, nagyanyáim, Gion Nándor hangján szólalt meg bennem magyarul, de nemcsak A kárókatonák még nem jöttek vissza

nyelvén, hanem egy távolabbi, Fekete István világát idéző emlék, hangfoszlány, állatnév vagy -mozdulat formájában, egy Móricz-ember hangjában.

Hát, valahogy így jön létre az örök párbeszéd, melynek minden szava ismerősen cseng a fül számára, amely értőn hallgatja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.